Létrehozva: 2022.03.20.

Itt a válasz, miért zárjuk magunkat zsírbörtönbe

Rengeteg túlsúlyos ember küzd lelki problémával, és sajnos egy részük jutalomként tekint az ételre, szeretetet próbál pótolni, és feszültségeit vezeti le az evéssel. Nincs ez jól! Miért alakul ki és mit lehet tenni?

 

Önbizalomhiány az egyik legfőbb ok

A rendszertelen, nassolós evés mögött felnőttkorban leggyakrabban önbizalomhiány áll. Az emberek egy nagy része ugyanis, ha nem kap elég jó szót a környezetétől, evéssel vigasztalja magát. A túlsúly sok esetben egyfajta bástya, amit magunk köré húzunk, mert úgy érezzük, valaki bántani akar, valamilyen feladatnak nem tudunk megfelelni. „Elég jól végzem a munkám?” „Jó feleség vagyok”. Az elhízás tehát nem csak egy testi, egy lelki kibillenés eredménye is. Éppen ezért nagyon fontos, hogy amikor diétázni kezdünk, a lelkünket is gyógyítani kezdjük egy kicsit. Ebben segíthet a sport, egy jó hobbi, egy önismereti tréning is. Fontos ugyanis, hogy megtaláld a helyed a világban, mert úgy nem lesz szükséged pótcselekvésekre, és a hatalmas testre, amellyel véded magad.

3 ötlet, ami segíti a lelki gyógyulást

- Rendszeres időhöz kötött étkezésekkel elkerülhető a felesleges nassolás. De, ha ez mégsem megy, keress egészséges alternatívákat. Mindig legyen kéznél egy alma, vagy ropogtatni való répa.

- Ha szeretet és megbecsülés hiánya miatt érzed azt, hogy enned kell, legjobb, ha keresel egy új hobbit magadnak. Szerezz új barátokat, járj új közösségekbe.

- A stresszt soha ne evéssel próbáld levezetni. A jóga, a meditáció, a rendszeres sport sokkal jobb megoldás lehet

Gyógyítja a sírást a cumisüveg?

Sajnos egyre több szakember állítja a rossz beidegződések az evéssel kapcsolatban már gyermekkorban elkezdődnek, amikor a síró baba megnyugtatásként enni kap a szüleitől. Pedig lehet, hogy nem is éhes, csak egyszerűen egyedül érzi magát, vagy egy kis simogatásra vágyik. A gyerek agyában viszont már ilyenkor rögzül, a gond bizony megoldódik az evéssel. Mindez óvodás korban is folytatódik, hisz mekkora dicséret jár azért, ha mindent megeszünk a tányérról? Csakhogy, ha mindemellett nem kapunk valós érzelmeket, akkor felnőttként „a jó szóért” való evés bizony elhízáshoz vezethet.

Ne legyen az evés jutalom

Természetesen az elhízásnak számos egészségügyi és genetikai oka lehet, de a gyerekkori túlsúlyban óriási a szülők felelőssége is. 4-5 éves korban iszonyúan fontos a szülői példa, és sok pszichológus javasolja, hogy ne édesség, inkább a sport legyen a jutalom egy gyerek életében. Ha valamit jól csinál, menjünk el együtt bringázni, kirándulni, kalandozni például. A gyerekeket nem szabad étellel, főleg nem édességgel jutalmazni, és a büntetés során sem helyes édességmegvonással fenyegetőzni. Ugyanakkor erősen tiltani sem szabad, mert az meg zugevéshez vezethet. Találd meg a helyes, egészséges utat. Hisz létezik ilyen.



 

origo.hu

Oroszország óriási csapást mért az ukrán infrastruktúrára, Ukrajna több fontos helyről is kivonul

origo.hu

Újra együtt Stana Alexandra és egykori párja

borsonline.hu

Kínai horoszkóp: összesúgtak az égiek, 5 jegy szerelmi élete lobban be hamarosan!

mandiner.hu

Mateusz Morawiecki elsőre meglepő tényt árult el Orbán Viktorról

ripost.hu

Autósok százai buknak meg ezen a KRESZ-teszten, pedig alap lenne tudni!

hirtv.hu

Jogász és a MÁV is reagált Magyar Péterék vasúti kocsis esetére

origo.hu

Újabb hír érkezett a rákos beteg Katalin hercegnéről

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

Így alszanak újabban a japán házaspárok: ezt teszi a feleség, ezt teszi a férj

ÉLETMÓDI

Igazi rekord! 53 kilót fogyott Dorottya! Ez a titkos módszere!

ÉLETMÓDI

Itt a legújabb, őrült szépségtrend: popsikrémet az arcra a sima bőrért!

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van