Létrehozva: 2023.08.13.

Kitilthatják az Aldiból, aki ezt a szabályt nem tartja be

Sok vásárlót felháborított az üzletlánc újítása, ugyanis ha valaki nem fogadja el az új feltételeket, akkor nem vásárolhat az üzletben, és a boltból is kitilthatják.

Az Aldi diszkontlánc külön biztonságiőröket alkalmaz Nagy-Britanniában azzal a céllal, hogy átvizsgálják a boltba betérő vásárlók táskáit, írja a mindmegette.hu. Sokakat felháborított az intézkedés, és nem akarnak hozzájárulni az átvizsgáláshoz – ez esetben azonban nem szolgálhatják ki őket az eladók, sőt, akár az üzletből is kitilthatják, aki nem fogadja el az új szabályokat.

Supermarket,Aisle,With,Empty,Red,Shopping,Cart.
Sok vásárlót felháborított az intézkedés. Fotó: non c / Shutterstock

A The Mirrornak elmondta az üzletlánc egyik munkatársa, hogy a brit Aldi azért volt kénytelen meghozni ezt az intézkedést, mert az utóbbi időben nagyon megszaporodtak a bolti lopások. A dolgozó azt is elmondta, hogy a múlt héten hozott intézkedés értelmében a vásárlókat nem az eladók, hanem biztonsági őrök fogják ellenőrizni. Nemcsak befelé menet vizsgálhatják át a vásárolókat, hanem fizetés után is, ha felmerül a lopás gyanúja. A brit magazin megkereste az Aldi egyik képviselőjét is, aki elmondta, hogy nem minden üzletre fognak vonatkozni a szabályok: az üzletlánc minden egysége maga dönthet arról, hogy bevezeti-e a kontrollt, ami egyébként március óta már több boltban működik. Az üzletlánc képviselője hozzátette, hogy csak azokat a táskákat vizsgálják át az ellenőrzés során, melyeket az üzletbe látogatók a vásárlás céljára visznek magukkal, így a kézitáskákat, hátizsákokat nem ellenőrzik. 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Így néz ki ma, 60 évesen a Váratlan utazás sztárja - fotó

origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

mandiner.hu

Magyar Péter színt vallott a háborúról: „Ha rosszat mondanék Oroszországra, minden támogatómat elveszteném”

ripost.hu

VV Virág luxusmárkával villog, durván nekimentek a kommentelők

hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

Így alszanak újabban a japán házaspárok: ezt teszi a feleség, ezt teszi a férj

ÉLETMÓDI

Igazi rekord! 53 kilót fogyott Dorottya! Ez a titkos módszere!

ÉLETMÓDI

Itt a legújabb, őrült szépségtrend: popsikrémet az arcra a sima bőrért!

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van