Létrehozva: 2020.03.01.

A tulajdonos összeomlott: véletlenül másik házat bontott le egy vállalat, mint amire megbízták

Egyelőre nem tudni, hogyan hozzák helyre a bakit. A kártalanításról, vagy az épület újjáépítéséről jelenleg is tárgyalnak a felek. 

Szerző Gaál József

Egy texasi építőipari vállalkozás véletlenül egy másik házat bontott le a Texas államban található Dallas egyik elővárosában, mint amire megbízást kapott.

A cég igazgatója szerint több apró baki együttesen vezetett a tévedéshez: például nem volt házszámtábla az ingatlanon, a járdán jelzett címet nem tudták elolvasni a heves esőzés és a rengeteg törmelék miatt és az épület nagyon hasonló volt ahhoz, mint aminek a bontására ténylegesen megbízást kaptak – írja a CNN.

A lebontott épület tulajdonosa, Jeremy Wenninger – aki a három évvel ezelőtt elhunyt legjobb barátjától örökölte az ingatlant – a Facebook-oldalán írt a történtekről. Az elmondottak alapján a Los Angelesben élő Jeremy épp a ház felújítását tervezte, amikor a szomszédai azzal hívták a napokban, hogy már nincs mit renoválni.

„Még mindig nem hiszem el, hogy ez megtörtént. Mindent megtettünk, hogy felújítsuk ezt a házat. Nyugodj békében drága barátom, Mary Ann” – írta a közösségi oldalán Jeremy.

A bontást bonyolító vállalat egy közleményben kért bocsánatot a ház tulajdonosától. A nyilvános levélben azt írták, hogy a vállalat 35 éve végez bontásokat, és már több ezer munkán vannak túl, de hasonló még egyetlen alkalommal se fordult elő velük.

Egyelőre nem tudni, hogyan hozzá helyre a bakit a cég. A kártalanításról, vagy az épület újjáépítéséről jelenleg is tárgyalnak a felek.

origo.hu

Így néz ki ma, 60 évesen a Váratlan utazás sztárja - fotó

origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

magyarnemzet.hu

Gulyás Gergely újabb részleteket osztott meg Magyar Péterrel közös múltjáról

origo.hu

Szégyellte magát Jákob Zoltán a Nagy Őben

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

Így alszanak újabban a japán házaspárok: ezt teszi a feleség, ezt teszi a férj

ÉLETMÓDI

Igazi rekord! 53 kilót fogyott Dorottya! Ez a titkos módszere!

ÉLETMÓDI

Itt a legújabb, őrült szépségtrend: popsikrémet az arcra a sima bőrért!

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van