Létrehozva: 2020.02.05.

Ezt a mennyei ebédet készítette 50 forintból Boros Lajos

Bár megtévesztő lehet a névazonosság, ezúttal nem a híres rádiós, hanem egy másik Boros Lajos remekelt. Viszont most lassan ő is ismert lesz...

Sokak számára lehet ismerős ez a másik Boros Lajos, főleg azoknak, akik szintén követik és figyelik a Vali hagyományos konyhája Facebook csoportban zajló eseményeket. A Siófokon élő és háztartási kisgépszerelőként dolgozó Boros Lajos itt szokta megosztani saját ételkölteményeit. Mivel emberünk az egyszerű magyar konyha híve, és igyekszik minél olcsóbb megoldásokból kihozni a legfinomabb ízeket, ezért sokan szokták fogásaira felkapni a fejüket. Rengeteg kommentet kapott például a sajttal töltött rántott párizsija, vagy épp a ropogósra sütött csirkeláb, ami Lajos személyes kedvence.

Fotó: Ripost

 

Boros úr mai napi bejegyzése egészen nosztalgikusra sikerült, hiszen az ínycsiklandó és mindössze 50 forintba kerülő ebédjének fotója mellé egy kedves, gyerekkori történetet is mellékelt:

„Gyerekkoromban strandra jártunk, kaptunk 3 szendvicset!! Amikor délután megéheztünk, odamentem a büféhez és kérdeztem, mit kaphatok 1forintért. Egy karéj kenyeret! Megvettem, de megláttam ott a kolbászzsírt, ami még meleg volt!! Mondtam a néninek, hogy belemártaná-e a kenyerem, mivel már kolbász nem volt benne. Megtette, én pedig boldogan vittem a kenyeret nővéremhez. De közben mindenki megállított, hol vettem és megmondtam nekik!! Másnap már ki volt írva: Sültkolbászos zsíros kenyér 2 Ft. De az eladó megismert és azt mondta: Neked minden nap adunk egyet ingyen! Hát a strandon ez mennyei volt! Most pedig újra elkészítettem....nem rossz, de a zsírt már inkább dermedve kenem a kenyérre!! ---😉😉😉”

És íme, így néz ki az a bizonyos zsíros deszka, amit biz' isten, mi is szívesen megennénk!

Fotó: Facebook / Vali hagyományos konyhája / Boros Lajos
origo.hu

Kilencedik bolygó: rejtélyes égitest a Naprendszerben

origo.hu

Titokzatos ajándék jelent meg Berki Krisztián sírján

borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

magyarnemzet.hu

Ez vár Szoboszlai Dominikre az új Liverpoolban az edzőjelölt jó ismerője szerint

ripost.hu

Özönlenek jókívánságok, Sydney van den Bosch és vőlegénye nem is lehetne boldogabb

mandiner.hu

Elképesztő ajándék várja Hszi Csin-pinget Magyarországon

origo.hu

Keservesen nehéz időszakáról, terápiákról beszélt Király Viktor

mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

Így alszanak újabban a japán házaspárok: ezt teszi a feleség, ezt teszi a férj

ÉLETMÓDI

Igazi rekord! 53 kilót fogyott Dorottya! Ez a titkos módszere!

ÉLETMÓDI

Itt a legújabb, őrült szépségtrend: popsikrémet az arcra a sima bőrért!

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van