Létrehozva: 2023.04.18.

"Nem vagyunk haragban" - Peller Anna a válásáról beszélt

Habár Peller Anna és Lukács Miklós elváltak, nincsenek haragban egymással.

Peller Anna színésznő 2009 szeptemberében kötött házasságot Lukács Miklóssal, de a frigy már a múlté: elváltak, azonban mindezt a legnagyobb egyetértésben tették.

Peller Anna és Lukács Miklós
Fotó: Facebook

Most, hogy a korábbi szerelmesek útjai végleg szétváltak – bár továbbra is egy házban laknak, a mediterrán stílusú épület a Peller szülők telkén áll – adódik a kérdés, hogyan tovább. Annának erre is megvan a válasza, amely ugyan szűkszavú, kimért, ám annál sokatmondóbb.

"Előre nézek, nem hátra, csak a jövő érdekel. Elrendeztünk mindent egymással, nem vagyunk haragban" – mondta Peller Anna a hot!-nak.

Lukács Miki elmondta, hogy 45 évesen is még elgondolkodik azon a kérdésen, hogy kicsoda ő, mi szeretne lenni, mert még nem döntötte el. Sok mindent kipróbált már életében, Amerikában volt utcazenész, dolgozott a rádióban, kipróbálta magát a reklámszakmában és reggeli műsort is vezetett már a tévében. Egyfajta tétlenség lett úrrá rajta, nem tudja, hogy hova tovább, keresi még, hogy mi az, ami igazán boldoggá teszi.

origo.hu

Ebben az országban végleg bezárták az állatkerteket

origo.hu

Agyonlőtték a brit miniszterelnököt

metropol.hu

Harry herceg elsírta magát III. Károly legújabb döntése miatt

mandiner.hu

Amerikai katonai szakértő: Még a háború vége előtt leválthatják Zelenszkijt

ripost.hu

„Jobban hiányzik, mint azt szavakkal ki lehetne fejezni” – Rövid küzdelem után elhunyt a 28 éves szupermodell

magyarnemzet.hu

Magyar Péter őrjöngve káromkodott, és üvöltözött templomból távozó emberekkel

ripost.hu

Erre a 3 csillagjegyre idén felejthetetlen nyaralás vár

mindmegette.hu

Ezeket a zöldségeket és gyümölcsöket nem szabad egymás mellé ültetni

ripost.hu

Szoboszlai miatt egymásnak ugrottak; könnyek szöktek Klopp szemébe

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Összetörte a gyász Szandi szívét: „Sosem fogom elfelejteni”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Ledobta a melltartót, így hajolt a kamerába Gáspár Evelin

FÜLES

"A szerelem szépít" - Tóth Gabi szelfije felrobbantotta a netet!

FÜLES

Elege lett férje zsarnokoskodásából: Ezért vált el a sztárpár

FÜLES

Mindenkit lesokkolt Fésűs Nelly lánya, ilyen számára a tökéletes férfi