Létrehozva: 2016.09.28.

Borzalom: ezért halt éhen a másfél éves Kiara Gyöngyösön

Az ombudsman szerint sorozatos hibák vezettek a kislány kínhalálához. Csak a védõnõ nem mulasztott...

2016 májusában Gyöngyösön meghalt Kiara.

A másfél éves kislány mindössze 3,5 kilós volt. Egy ilyen korú gyermek általában 10-12 kiló, ha rendesen kap enni, őt azonban éheztették, pokoli kínok hunyt el…

Szülei már hónapok óta előzetesben vannak, emberöléssel gyanúsítják őket.

Székely László alapjogi biztos szerint a házi gyermekorvos, a gyermekjóléti központ és a gyámhatóság sorozatos mulasztásai, szakmailag érthetetlen lépései miatt nem sikerült megakadályozni a tragédiát. Egyedül a védőnő nem mulasztott, ő tette a dolgát

A házi gyermekorvos hosszú időn át nem látta a kislányt, a szülők bemondására elhitte, hogy minden rendben van vele, és csak hónapokkal később jelezte a bajt.

Az ombudsman mindezek alapján arra kérte a népegészségügyi hatóság vezetőjét, hogy fontolja meg a doktor fegyelmi felelősségre vonását.

A szaktárca vezetőjének pedig azt javasolja, hogy jogszabályban kötelezzék a szülőket a védőnőkkel való együttműködésre – olvasható az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala szerdai közleményében.

origo.hu

Szenzációs Imre Bence, a vb küszöbén a kézilabda-válogatott

origo.hu

A világháborúról beszélt Putyin

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

magyarnemzet.hu

Zidane sokatmondóan reagált a Real győzelmére a Bayern München ellen

life.hu

Senki sem tudja ki ő, mégis mindenki róla beszél: fiatal milliárdos lopta el a showt a Met-gálán

hirtv.hu

Reagált a rendőrség Magyar Péterék internet blokkolásos sztorijára

origo.hu

Katonák ezrei és tankok százai lepték el Moszkvát

mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Szívrohamot kapott a magyar kézilabdázó, híreket kaptunk az állapotáról

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Tragédia Szalántán: szerelmespár halt szörnyet a balesetben

INSIDER

Mindenüket elvesztették a szegedi robbanásban: megható módon próbálnak segíteni a dajkán és kisfián

INSIDER

Menczer Tamás: Magyar Péter ennél baloldalibb már nem is lehetne - Videó

INSIDER

Szentkirályi Alexandra: Karácsonyék kitiltanák az autók kétharmadát Budapestről