Létrehozva: 2017.06.22.

Családja most jelentette be: holtan találták a magyar művészt

A mûvészt számos díjjal kitüntették.

83 éves korában életét vesztette Ezüst György, a számos művészeti díjjal kitüntetett festőművész. Az alkotó hosszú betegség után, szerdán hunyt el - tudatta a család ma az MTI-vel.

Ezüst György Békéscsabán született 1935-ben, Mokos József festő helyi szabadiskolájában szerezte első ismereteit a képzőművészetről, majd az egri tanárképző főiskolán tanult, ahol Jakuba János volt a mestere. Ezután a Magyar Képzőművészeti Főiskolán szerzett diplomát. 1971-től Budapesten élt. Művészi pályafutása mellett több évtizedig tanított, egyebek mellett a Toldy Ferenc Gimnáziumban, később szülővárosában művészeti ösztöndíjat alapított tehetséges diákoknak.

Művészetét számos díjjal, köztük Munkácsy-emlékplakettel, Medgyessy-emlékéremmel, Nagymaros Plakettel, az Országos Portré Biennále díjával és 2003-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével ismerték el.

origo.hu

Őrjöngve káromkodott és üvöltözött a templomból épp kijövő emberekkel Magyar Péter - videó

origo.hu

Akár Magyarországot is érintheti az újabb háborús terv

mindmegette.hu

A 10 legtutibb ebédötlet hétvégére: ezekből garantáltan duplán szed majd a család

hirtv.hu

Megszólalt Bayer Zsolt a következő Békemenetről + videó

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

vg.hu

Dráma az M1-es autópályán: híres magyar ezredes halt meg a balesetben

origo.hu

Súlyos döntést hozott Németország

astronet.hu

Erre lehetetlen felkészülni – együttállások a Bikában 2024.05.13-tól

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Összetörte a gyász Szandi szívét: „Sosem fogom elfelejteni”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Saját árfigyelőt kap az otthonfelújítási program - olcsóbb lesz a lakásfelújítás!

INSIDER

Lesz reptéri gyorsvasút, mehet a magyar cseresznye Kínába - történelmi megállapodások

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

"Édesapám halálos ágyán fogadtam meg, hogy megoldom a család rejtélyét" - Melinda minden követ megmozgat

INSIDER

Szentkirályi Alexandra: Az autóink helyett Karácsonyékat cseréljük le!

INSIDER

Ez a teendő kullancscsípés esetén - van, amit nem érdemes elhibázni!

INSIDER

Megbolondul az időjárás: megint ugrálni fog a hőmérő higanyszála