Létrehozva: 2017.10.19.

Felkavaró dolgot tett hetedikes diákjával a perverz tanár

Videóra vette a szexuális együttléteiket és a kislányról pucér fotókat tárolt a telefonján.

A Gödöllői Járásbíróság tegnap tartotta meg az első tárgyalást a felkavaró ügyben és egyben ítéletet is hirdetett: a férfit bűnösnek mondták ki folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés-és pornográfia bűntettében.

Sz. R. az isaszegi általános iskola történelemtanára volt, aki különóraként gitároktatást is vállalt.

Az egyik 7. osztályos tanulójával bizalmas viszonyba került, később rendszeresen találkoztak iskolán kívül és szexuális kapcsolat is volt köztük.

Ráadásul a tanár azt kérte a lánytól, hogy készítsen magáról és az együttléteikről felvételeket. Ezeket a saját és a lány telefonján tárolta. Éppen ezzel bukott le, a kislány anyja találta meg a felvételeket  a gyereke telefonjában és azonnal szólt a rendőrségnek. Majd a tinit kivette az iskolából. 

A férfit nyolc év börtönben letöltendő büntetésre ítélték és szintén nyolc évre eltiltották a tanári pályától.

Az ügyész 3 nap gondolkodási időt kért, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett. Az ítélet nem jogerős.

origo.hu

Elképesztő dolgok derültek ki a befektetőkről, akik kirúgják Dárdai Pált a Herthától

origo.hu

Poloska Peti offon van - videó

borsonline.hu

A tudósok végre elárulták: ebben az évben találkozhatunk az idegenekkel

magyarnemzet.hu

Újra utcára vonultak a kalifátust követelő iszlamisták Hamburgban + videó

ripost.hu

„Csodálatos érzés” - Második gyermeke érkezéséről mesélt a TV2 sztárja

vg.hu

Dráma az M1-es autópályán: híres magyar ezredes halt meg a balesetben

origo.hu

Kiderült, valójában hogyan ismerkedett meg gazdag barátjával Berki Mazsi

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Saját fia leplezte le Zámbó Jimmy nagy titkát - Videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Saját árfigyelőt kap az otthonfelújítási program - olcsóbb lesz a lakásfelújítás!

INSIDER

Lesz reptéri gyorsvasút, mehet a magyar cseresznye Kínába - történelmi megállapodások

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Megbolondul az időjárás: megint ugrálni fog a hőmérő higanyszála

INSIDER

Kihúzták az ötöslottót, ezek voltak a vagyont érő nyerőszámok

INSIDER

„Még mindig hallom a sikolyokat ”- Kóbor lelkekkel beszélgetett a magyar szellemvadász csapat - Videó!

INSIDER

Rózsaszínre festette az eget a sarki fény! Ha lemaradtál róla, van egy jó hírünk: ekkor lesz újra látható - Galéria!