Létrehozva: 2017.10.26.

Végignézte a sarkadi férfi, ahogy meghal mellette a súlyos beteg felesége

Az ágyban fekvõ asszonyt nem ápolta, de a gondozási pénzt felvette utána.

A Szegedi Ítélőtábla 7 év börtönre súlyosbította korábbi, jóval enyhébb büntetését annak a sarkadi férfinak, aki úgy elhanyagolta ágyban fekvő feleségét, hogy asszony elhunyt. 

Az ítélet indoklásában elhangzott: a vádlott ugyan nem egyenes szándékkal követte el tettét, de a házastársi kapcsolatból következő minimális ápolási kötelezettségét sem teljesítette. Egyben beletörődött abba, hogy a vele egy lakásban élő beteg felesége meghaljon úgy, hogy halála előtt hosszú időn át szenvedjen.

Az alkoholfüggő vádlott és felesége, Sz. Ferencné egy sarkadi házban laktak. 2011-ben a jobboldali végtagok bénulásával járó betegség támadta meg az asszonyt, ezért előbb kórházba került, majd másfél hónappal később hazaengedték otthoni ápolásra. Az asszony önellátásra képtelen, fekvőbeteg volt, állandó pelenkázásra szorult.

A férj nem takarított, a hatalmas koszban és rendetlenségben nem gondoskodott felesége megfelelő étkezéséről, mosdatásáról sem. Az asszony 2014 telétől kizárólag ágyban feküdt. Egészségi állapota folyamatosan romlott, egyre kevesebbet evett, testén felfekvéses, gyulladásos sebek jelentek meg.

A férje be akarta vitetni szanatóriumba, de a feleség ebbe nem egyezett bele. A vádlott ekkor belenyugodott a helyzetbe, nem kért orvosi segítséget. 

Felesége gondozásáért azonban havi 26.500 forint ápolási díjat vett fel. A felírt gyógyszereket és pelenkákat nem váltotta ki. A férfi felesége ápolását az utolsó két hétben teljesen elhanyagolta, s bár tudta, hogy megfelelő orvosi ellátás hiányában az asszony akár meg is halhat, nem tett semmit a gyógykezelés érdekében.

2015. április 17-én az asszony elhunyt. 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

hirtv.hu

Anyukájuk kezét fogva sétált ki vasárnap a pályára a Fradi–Debrecen meccs főszereplői + képek

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

"A kezemben marad egy nagy hajcsomó" - nincs sok hátra, rákkal küzd a válogatott focista

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Rendelhetsz gyalog a McDrive-nál? Komoly vita alakult ki, itt az étterem válasza

INSIDER

„Azonnal álljon meg!” – kiabálták a buszsorőrnek Szegeden, szörnyű, ami az egyik utassal történt

INSIDER

Tudsz-e annyit, hogy leérettségizz ebből a tantárgyból? Kvíz

INSIDER

Sem a drónnal, sem kutyákkal nem akadnak az eltűnt, demens Zoltán nyomára