Létrehozva: 2018.10.25.

Pokoli kínok közt haldoklik 36 kilós mellei miatt a magyar lány

Andrea még csak 26 éves, de már csak hónapjai lehetnek hátra. Megbánta a 7 évvel ezelõtti beavatkozást, amitõl mellei 36 kilósra nõttek...

Iszonyatos fájdalmakat áll ki egy amerikai kórházban Andrea, aki másfél évvel ezelőtt még büszke volt csaknem 40 kilós gigamelleire. Ma már tudja, rosszul döntött, amikor önként vállalta a kísérleti műtétet, a polipropilén szálas implantátum beültetését.

A lelkem mélyén már régóta vágyom a halálra – kezdi a fiatal magyar nő, aki hét évvel ezelőtt még szép reményekkel ült repülőre, hogy álmát valóra váltsa.

19 évesen jó ötletnek tűnt, az akkori barátom is támogatta, hogy részt vegyek Floridában egy kísérleti mellnagyobbító műtétnek beállított beavatkozáson. Egy magánklinikán írtam alá a szerződést, amiért 2000 dollárt is kaptam. Mondták, hogy az operáció után is növekszik majd a mellem, amit nem bántam. Minden legálisnak tűnt – meséli Andrea.

Nem gondolta, hogy a keblei két évvel később már egyenként 10 kilósak, később 18 kilósak lesznek, és nem tud majd rendesen aludni a méretétől és a fájdalomtól.

– Szexéhes férfiak használták ki a kiszolgáltatott helyzetemet, hiszen ekkora mellekkel nem tudtam elhelyezkedni normális munkahelyen – panaszolja Andrea. – Gnómnak láttam magam, megbántam, hogy egykor mindenki másnál különlegesebb akartam lenni. Ki szerettem volna vetetni az implantátumot ott, ahol beültették, de azt állították, már nem lehet – mondja a lány, aki senki mástól nem tudott segítséget kérni.

Fél évvel ezelőtt gyomorfájdalmak kezdték gyötörni: először azt gondolta, az idegeskedéstől kapott fekélyt. Aztán kiderült, hogy nagyobb a baj: a vizsgálatok kimutatták, hogy rosszindulatú daganatok emésztik fel a testét.

– A tumorok áttétesek lettek, a májamban, a gyomromban és a mellemben is megjelentek. Az orvosok szerint csak hónapjaim lehetnek hátra, a műtét sem segít. Beletörődtem a sorsomba – mondta a haldokló lány a Blikknek. Melleiből hetente 3-4 liter folyadékot csapolnak le, ezzel próbálják csökkenteni a fájdalmait.

origo.hu

Szörnyű tragédia: megállt a szíve, 43 évesen meghalt az olimpiai bajnok legenda

origo.hu

Akár Magyarországot is érintheti az újabb háborús terv

borsonline.hu

Végre! Most mutatott először közös képet szerelmével a Házasság első látásra sztárja

hirtv.hu

Magyar Péter őrjöngve káromkodott + videó

ripost.hu

Jákob Zoli üzent a Ferrariját összetörő Herczeg Csabinak: "ez nem teszi semmissé a 2-3 milliós kárt"

vg.hu

Dráma az M1-es autópályán: híres magyar ezredes halt meg a balesetben

origo.hu

Súlyos döntést hozott Németország

mindmegette.hu

Patkánydarabokat találtak a szeletelt kenyérben: több, mint 100 ezer csomaggal hívtak vissza

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Rózsaszínre festette az eget a sarki fény! Ha lemaradtál róla, van egy jó hírünk: ekkor lesz újra látható - Galéria!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Saját árfigyelőt kap az otthonfelújítási program - olcsóbb lesz a lakásfelújítás!

INSIDER

Lesz reptéri gyorsvasút, mehet a magyar cseresznye Kínába - történelmi megállapodások

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

"Édesapám halálos ágyán fogadtam meg, hogy megoldom a család rejtélyét" - Melinda minden követ megmozgat

INSIDER

Szentkirályi Alexandra: Az autóink helyett Karácsonyékat cseréljük le!

INSIDER

Ez a teendő kullancscsípés esetén - van, amit nem érdemes elhibázni!

INSIDER

Megbolondul az időjárás: megint ugrálni fog a hőmérő higanyszála