Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2019.10.02.

Mászókabaleset: minden oviban gyújtsanak gyertyát, kéri az apuka

Csütörtökön kísérik utolsó útjára a csányi óvodában elhunyt hatéves kislányt. Az apuka azt kéri, hogy a temetés időpontjában, csütörtökön 11-kor, az ország összes óvodájában gyújtsanak egy szál gyertyát Merci emlékére.

Mint a Ripost korábban beszámolt róla, múlt csütörtökön, a csányi óvodában gyerekekre dőlt egy korhadt mászóka. Ketten megsérültek,

„Szeretnénk, hogy csütörtökön 11 órakor az ország valamennyi óvodájában gyújtsanak meg egy szál gyertyát, hogy ezáltal velünk együtt emlékezzenek Mercédeszre. Az ártatlan, minden rossztól mentes kislányom rövid életet élt, és azt kívánom, hogy egyetlen másik szülőnek se kelljen átélnie ezt a fájdalmat.

Úgy gondolom, hogy a maguk szintjén a néhány éves gyerekekkel is meg kell értetni, mennyire fontos, hogy vigyázzanak magukra és egymásra„ – mondta az apuka, Radics Béla a Hiteles Híreknek.

„Azt még nem döntöttük el, hogy Mercit nyitott koporsóban ravatalozzuk-e fel. A bátyám testvéreként nekem kell majd megnéznem őt és eldöntenem a kérdést. Az orvostól azt hallottuk, hogy nem sérült az arca. A média képviselőit mindenesetre megkérjük, hogy a halott unokahúgomat semmilyen körülmények között ne fotózzák, ugyanakkor hozzájárulunk, hogy a szertartásról tájékoztassák a közvéleményt

– tudatta a kislány nagybátyja, Radics Zoltán.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szánalmas, röhejes, megalázó: Magyar Péter énekelni akarja tanítani az operaénekes Rost Andreát - videó

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

magyarnemzet.hu

Klopp egy kivételes játékosról beszél a Liverpool csapatából + videó

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

magyarnemzet.hu

Dárdai Pál 30 milliót követel, Berlinben 121 érvet hoztak fel ellene és mellette

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Győrffy Balázs: a magyar kormánynak prioritás a gazdák támogatása

INSIDER

"Több időt töltök a TikTokon, mint a családommal" – Ezt gondolják a magyar fiatalok a felület betiltásáról

INSIDER

Képek a múltból: így nézett ki az érettségiző Orbán Viktor, Szijjártó Péter, Pintér Sándor

INSIDER

Több mint 10 fokot esik vissza a hőmérséklet: mutatjuk, hogy mire készülj!