Létrehozva: 2023.06.10.

Örülnek a vásárlók a kötelező akciózásnak – Videó!

A kormány döntése értelmében a nagyobb üzletláncoknak június 1-je és szeptember 30-a között kötelező akciókat hirdetniük különféle termékekre, összesen 20 kategóriában. A Ripost utánajárt, hogyan működik a rendelet, mit szólnak hozzá a vásárlók.

Június elseje óta tart a kormány által bevezetett kötelező akciózás. A nagyobb élelmiszerboltok 20 termékcsoport különféle termékeire kell, hogy hetente megújuló akciókat vezessenek be.

CBA, Príma, péntek, vásárlás, kereskedelmi igazgató, kötelező akciózás, termékek,
Erszény Ákos kereskedelmi igazgató mondta el tapasztalatait a Ripostnak. Fotó: Vaskó Tamás / Ripost

A CBA, valamint a Príma üzletcsoportok franchise rendszerben működnek, ezért a tulajdonosok maguk dönthetnek az árakról. A Ripost az egyik II. kerületi Prímában járt utána annak, hogy miket tapasztaltak az első hét után.

Azt tapasztaljuk, hogy a kötelező akciózásban szereplő termékekből a korábbi időszakhoz képest sokkal több fogy, egyes termékek esetében akár a korábbi mennyiség tízszerese, egyes esetekben akár húszszorosa

– árulta el a Ripostnak Erszény Ákos kereskedelmi igazgató.

Mivel az akciók alá eső termékek hétről hétre változnak, így a vásárlóknak érdemes folyamatosan nyomon követniük azt, hogy pontosan milyen termékek vannak a kötelező akcióban és azokat hol tudják beszerezni.

Igyekszünk felhívni a vásárlóink figyelmét arra, hogy mely termékekre vonatkozik a kötelező akciózás. Így a megszokott áraktól és az egyéb akcióktól jól elkülönül, hogy mely termékeket érdemes keresniük a polcainkon

– mondta lapunknak a kereskedelmi igazgató, majd kiemelte:

A szabály az, hogy legalább 10 százalékkal kell csökkenteni az árat a korábbi időszakhoz képest. Nálunk a friss áruk esetében 15-25 százalék közötti az engedmény. A tartós élelmiszerek esetében, például kávé, gyümölcslevek, ennél magasabb is, van, ahol eléri a 40 százalékot.

CBA, Príma, Pál, kötelező akciózás, péntek, termék, árucikk,
Pál egy nap akár három helyre is elmegy, hogy akciós áron szerezze be a szükséges élelmiszereket. Fotó: Vaskó Tamás / Ripost

A vásárlók közül sokan már az akciós időszak kezdete óta figyelik a termékek újabb és újabb árait. Van, ahol a feleség látja el a "figyelőszolgálatot", és olyannal is beszéltünk, aki egy-egy vásárlás alkalmával három boltba is elmegy, hogy mindent a legjobb áron szerezhessen be.

Átnézem az akciós újságokat, amikor megérkeznek és eldöntöm, hogy van-e valami akciósan, amire szükségünk van, vagy nincs. Előfordul, hogy egy nap három boltba is elmegyek. Fontos az akció, igen

– mondta a Ripostnak a II. kerületben élő Pál.

A nyugdíjasoknak jó, majd meglátjuk, hogy mi lesz ebből

– vélekedett egy másik vásárló, Lajos.

 

Azzal kapcsolatban, hogy pontosan mely termékcsoportok és mely nagyobb élelmiszerboltok érintettek a kötelező akciózásban, a Ripost összefoglalójából tudhatsz meg többet.

 

origo.hu

Videón, ahogy hívő embereket mocskol Magyar Péter pusztán azért, mert templomban voltak

origo.hu

Akár Magyarországot is érintheti az újabb háborús terv

borsonline.hu

Kínai horoszkóp: összesúgtak az égiek, 5 jegy szerelmi élete lobban be hamarosan!

hirtv.hu

Magyar Péter őrjöngve káromkodott + videó

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

origo.hu

Súlyos döntést hozott Németország

astronet.hu

Május havi horoszkóp 2024: nagy fordulatok jönnek

ripost.hu

Jákob Zoli üzent a Ferrariját összetörő Herczeg Csabinak: "ez nem teszi semmissé a 2-3 milliós kárt"

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Egyszerűen megállíthatatlanok: ez a négy csillagjegy sohasem adja fel

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Saját árfigyelőt kap az otthonfelújítási program - olcsóbb lesz a lakásfelújítás!

INSIDER

Lesz reptéri gyorsvasút, mehet a magyar cseresznye Kínába - történelmi megállapodások

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Szentkirályi Alexandra: Az autóink helyett Karácsonyékat cseréljük le!

INSIDER

Ez a teendő kullancscsípés esetén - van, amit nem érdemes elhibázni!

INSIDER

Megbolondul az időjárás: megint ugrálni fog a hőmérő higanyszála

INSIDER

Kihúzták az ötöslottót, ezek voltak a vagyont érő nyerőszámok