Létrehozva: 2023.06.26.

Kiakadt az anyuka: pofátlan feltételhez kötötte egy férfi, hogy segítsen a rákos Dávidnak

Az édesanya segítséget kért, hogy meg tudjon adni mindent a fiának a gyógyuláshoz, de felhívására nem csak jóakarók jelentkeztek. Megkereste egy ismeretlen férfi is, aki felajánlotta, hogy segít az asszonynak és a gyermekének. De ezek az áron?!

"Mi jöhet még?" - kérdezte Kis Erzsébet, amikor elmesélte lapunknak, hogy járt. Ahogyan azt korábban a Bors megírta, a Pest vármegyében, Kocséron élő asszony 16 éves fiát, Dávidot egy évvel ezelőtt rákkal diagnosztizálták. Az édesanya a családjával együtt biztos benne, hogy fia jobban lesz, bíznak a gyógyulásban, de addig is szükségük van anyagi támogatásra, ugyanis nehéz körülmények között élnek. Erzsébet az interneten keresztül is próbált segítséget kérni a fiának, ám erre nem csak a jóakarók jelentkeztek. Volt köztük egy férfi, aki csak „bizonyos szolgáltatások” ellenében segített volna a rákos fiúnak. 

Édesanyja Dávidnak kért segítséget. Fotó: olvasói

„Szexért cserébe támogatlak anyagilag” 

Én nem gondoltam, hogy idáig süllyedhet egy ember 

– mondja Erzsébet.  "A fiamnak súlyos betegsége van, ami amúgy is nagyon megvisel minket… Nekem minden percemet vele kell töltenem a kórházban, ami miatt még nem tudok munkát vállalni. Éppen ezért a napi megélhetésünkért is meg kell harcolnunk, ezért a Facebookra is kiraktam Dávid fotóját és kértem minden jóérzésű embert arra, hogy segítsen nekünk. Emiatt a kérés miatt írt rám egy férfi…"

Erzsébet szerint az ismeretlen egy percig se köntörfalazott, azonnal elmondta, hogy mit kér tőle a segítségért cserébe. 
 

A férfi szexet akart a támogatásáért cserébe. Fotó: olvasói

"Azt írta nekem, hogy „barátság, anyagi támogatással. Diszkréten” - folytatta az asszony. - "Miután rákérdeztem, hogy mégis mire gondol, azt írta: „Baráti jó kapcsolatban! Barátság extrákkal, én meg támogatlak anyagilag!”. Amikor pedig kiakadtam ezen, azt írta, hogy valamit vállalnom kell a segítségért cserébe… Szerintem ez nagyon szomorú, hogy valakiben ilyen aljasság felmerül…"

 

Hátfájással kezdődött a baj 

Ahogyan azt a lap megírta, az orvosok 50 százalék esélyt adtak arra, hogy a 16 éves Dávid felépül a rákból. Először a fiú csak fájlalta a hátát, de a végén már le se tudott feküdni, ezért orvoshoz vitték. Az orvos észrevette, hogy Dávid egyik heréje fel van dagadva, emiatt elküldte őt az urológiára. Kiderült, hogy herecsavarodása van, amit meg kellett műteni, ám a fiúnak ezután se múlt el a fájdalma, így elvitték Szegedre egy teljes kivizsgálásra. Ekkor derült ki róla, hogy rákos. 

Azt mondták, hogy már a hereműtétnél meg kellett volna állapítaniuk, hogy rákos a fiam 

– mondta korábban az édesanya.

"Kiderült, hogy a heréjéből indult a baj, átterjedt a lépére és a májára, ami bedagadt, így nyomta az idegeket és amiatt fájt a háta. Amikor az orvos megmondta, hogy csomók vannak a fiamban, hozzátette: egy részét megműtik, majd a másik részét kemoterápiával kezelik."

Erzsébet összetört, amikor kiderült, hogy a fia rákos. Fotó: olvasói

Dávid csak enni szeretne egy jót 

A kemoterápia és a sok gyógyszer miatt Dávid nem ehetett azt, amit szeretett volna, éppen ezért a hazai ízek hiányoztak neki a legjobban. 

A hírre, hogy rákos, annyit mondott csak: „Én tudom, hogy meg fogok gyógyulni, ez a része nem érdekel. Az érdekel, hogy végre ehessek rendesen, mert már nagyon éhes vagyok!

 

Meg akarják lepni a fiút

"Szeretnénk egy kicsit kedveskedni Dávidnak. Van még négy testvére, így elég szűkösen vagyunk pénzügyileg, de olyan ügyesen állja a sarat és küzd meg a bajjal, hogy szeretnénk meglepni őt. A szobáját szeretnénk egy kicsit felújítani, amihez szívesen fogadnánk segítséget - de nem bármi áron" – zárta az édesanya.
 

 

origo.hu

Elképesztő dolgok derültek ki a befektetőkről, akik kirúgják Dárdai Pált a Herthától

origo.hu

Poloska Peti offon van - videó

borsonline.hu

A tudósok végre elárulták: ebben az évben találkozhatunk az idegenekkel

magyarnemzet.hu

Újra utcára vonultak a kalifátust követelő iszlamisták Hamburgban + videó

ripost.hu

„Csodálatos érzés” - Második gyermeke érkezéséről mesélt a TV2 sztárja

vg.hu

Dráma az M1-es autópályán: híres magyar ezredes halt meg a balesetben

origo.hu

Kiderült, valójában hogyan ismerkedett meg gazdag barátjával Berki Mazsi

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Saját fia leplezte le Zámbó Jimmy nagy titkát - Videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Saját árfigyelőt kap az otthonfelújítási program - olcsóbb lesz a lakásfelújítás!

INSIDER

Lesz reptéri gyorsvasút, mehet a magyar cseresznye Kínába - történelmi megállapodások

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Megbolondul az időjárás: megint ugrálni fog a hőmérő higanyszála

INSIDER

Kihúzták az ötöslottót, ezek voltak a vagyont érő nyerőszámok

INSIDER

„Még mindig hallom a sikolyokat ”- Kóbor lelkekkel beszélgetett a magyar szellemvadász csapat - Videó!

INSIDER

Rózsaszínre festette az eget a sarki fény! Ha lemaradtál róla, van egy jó hírünk: ekkor lesz újra látható - Galéria!