Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2016.05.28.

A pilóták okozhatták a Párizs-Kairó járat légi katasztrófáját

A mûszerek téves füstjelzése miatt a pilóták akár maguk is elõidézhették az egyiptomi utasszállító katasztrófáját.

Szerző Brenner Balázs

A The Wall Street Jurnal, amely a légiszerencsétlenség okait feltáró vizsgálatokhoz közelálló forrásokra hivatkozik, azt írta, hogy azt a lehetőséget sem zárják ki a történtek feltárása során, hogy a pilóták okozhatták a tragédiát. Ennek oka az, hogy egyes helyzetekben, mint például amikor a füstjelzők bekapcsolnak, az Airbus 320-as modellnél

a biztonság szempontjából fontos rendszereket iktathatnak ki, így egyebek között a robotpilótát is.

Korábban a légiközlekedéssel foglalkozó Aviation Herald című honlap azt közölte, hogy az egyiptomi gépen az úgynevezett ACARS adattovábbító rendszer három perc leforgása alatt hét vészjelzést küldött. Az egyik a mosdóból, egy másik a pilótafülke alatt található elektronikai blokkból, egy harmadik pedig a robotpilóta-egységből áradó füstről szólt. Miközben ezek tűzre utalnak, a viszonylag rövid adatsor nem árul el semmit arról, hogy a pilóták tettek-e valamit a helyzet ellenőrzés alatt tartása érdekében, és arról sem, hogy a gép egy darabban zuhant le vagy már a levegőben szétesett - állították a honlap szakértői.

A WSJ szerint egy szakértő arra utalt, hogy az egyiptomi gépéhez hasonló helyzet történt 2011 áprilisában a United Airlines amerikai légitársaság A320-as típusú utasszállító gépének fedélzetén, amelyen nem sokkal a New Orleansból történt felszállást követően jeleztek hasonló helyzetet az érzékelő műszerek. A pilóták később azt állították, hogy az ilyenkor szokásos utasítási rend szerint jártak el, azaz reagáltak arra, hogy a műszerek füstöt jeleztet, miközben a gép egyes elektromos műszerei "lefagytak" és leállt a gép adatközlési rendszere. A pilótáknak csak nagy nehézségek árán sikerült a gépet letenniük, senki sem sérült meg.

Ahogy a %RIPOST% is beszámolt róla, az EgyptAir Párizsból Kairóba tartó MS804-es járata 66 emberrel a fedélzetén a múlt csütörtökön, hajnalban tűnt el a radarernyőkről, körülbelül 35 perccel a tervezet leszállás előtt, épphogy belépve az egyiptomi légtérbe. Azóta az Airbus után kutató hajók és repülőgépek csak néhány sodródó roncsdarabra, valamint emberi testrészekre bukkantak a tengerben a görög Kárpathosz sziget közelében, de a géptestet még nem találták meg.

Szerző Brenner Balázs

Ez is érdekelhet

origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

mindmegette.hu

Gyalogosként állt be a McDrive-ba egy magyar srác, ő sem hitte el, ami ezután történt

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Horror a vidámparkban, leállt az 5 hónapos baba szíve

KÜLFÖLD

III. Károly király barátai kitálaltak: ezt mondta nekik az uralkodó az állapotáról

KÜLFÖLD

Családi tragédia történt: három ember meghalt, egy súlyos állapotban fekszik a kórházban

KÜLFÖLD

Szívszaggató: két fiatal nő meghalt, egy kisbaba pedig eltűnt!