Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2016.05.19.

Exkluzív felvétel az eltűnt Párizs-Kairó járat lezuhanásáról!

Egyelõre még vizsgálják a szakértõk azt a videót, ami állítólag a csütörtökön eltûnt utasszállító lezuhanását rögzítette. A kutatók még keresik a gép roncsait a Földközi-tengerben.

A görög légügyi hatóságoktól származó információkra hivatkozva az AFP hírügynökség azt közölte, hogy a csütörtökön eltűnt utasszállító valószínűleg Karpatosz szigete közelében, már egyiptomi légtérben zuhanhatott a tengerbe.

Itt látta egy kereskedelmi hajó kapitánya a „lángokat az égen”,

amiről egy videót is közre adtak, ám ennek eredetiségét még vizsgálják a szakértők.

A repülő a sziget partjaitól 130 tengeri mérföldre, azaz körülbelül 240 kilométernyi távolságra zuhant le - írja a Kathimerini című görög lap online kiadása.

A Sky News Arabíja hírtévé idézte Seríf Iszmáíl egyiptomi kormányfőt, aki sem megerősíteni, sem cáfolni nem akarta, hogy terrorcselekmény okozta volna a katasztrófát. A francia hatóságok szerint a fedélzeten volt az egyiptomi biztonsági szolgálat három tisztje is.

A gép roncsai után nagy erőkkel folytatódik a kutatás az egyiptomi és a görög hadiflotta, illetve légierő részvételével.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

magyarnemzet.hu

Klopp egy kivételes játékosról beszél a Liverpool csapatából + videó

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

travelo.hu

Megkoszorúzták a Balatont és a kifogták a tó eddigi legnagyobb pontyát is

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Horror a vidámparkban, leállt az 5 hónapos baba szíve

KÜLFÖLD

III. Károly király barátai kitálaltak: ezt mondta nekik az uralkodó az állapotáról

KÜLFÖLD

Családi tragédia történt: három ember meghalt, egy súlyos állapotban fekszik a kórházban

KÜLFÖLD

Szívszaggató: két fiatal nő meghalt, egy kisbaba pedig eltűnt!