Létrehozva: 2016.08.25.

Csoda: csókolózó párt találtak élve az olaszországi romok alatt

Több száz embert még mindig eltûntként tartanak számon, így nagy valószínûséggel tovább fog emelkedni a halálos áldozatok száma.

Óráról órára jelennek meg újabb adatok a földrengés által sújtott térségből. Ezek szerint csak Amatrice városában négyszáz sérült van, és 2500-an maradtak otthon nélkül, ők sátrakban és a szabad ég alatt töltötték az éjszakát.

Vannak, akik még mindig a rokonaikat keresik, és elkeseredetten kiabálják nevüket a házak romjai felett. A mentésben részt vevők attól tartanak, hogy az emberek nagy részét majd csak a romok mélyén fogják megtalálni, holtan. Sergio Pirozzi, Amatrice polgármestere elmondta:

a város Róma nevű szállodájában  hetven vendég aludt, de eddig csak két halottat találtak meg...

A holttesteket egyelőre ott helyezik el, ahol tudják, Amatrice városában egy mezőn sorakoznak a lefedett tetemek, az életben maradt helyi papok imádkoznak értük. A halottak között sok a gyermek és az idős ember: legtöbbször unokákról és nagyszülőkről van szó, akik együtt töltötték a nyári vakáció napjait.

A nagy részében teljesen megsemmisült Amatricében a földrengés jelképe a toronyóra lett, amelynek mutatói megálltak a tragédia pillanatában.

Történnek azonban csodák is

Egy, a szerda hajnali földrengés perceiben egy autóban csókolózó szerelmespárt is életben találtak meg az épületek romjai alatt összeroncsolódott kocsiban – írja az MTI.

Eközben a lakosok újabb katasztrófától tartanak, mivel az éjszaka több mint hatvan utórengés történt, a legerősebb 4,5-ös erősségű volt. Olaszországban az épületek hetven százaléka nem felel meg a földrengés-biztonsági előírásoknak. Amatricében azonban a 2012-ben felavatott, földrengésbiztos általános iskola épülete is szabályosan szétmorzsolódott.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Élő istentiszteleten akartak lelőni egy lelkészt, így teperték le a merénylőt - videó

origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

ripost.hu

Beszorult ember, roncsok az úton: mentőhelikopter száguld a balesethez

vg.hu

Hszi Csin-ping látogatása a következő 100 évre meghatározhatja Magyarország fejlődésének irányát

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Megkongatták a vészharangot: új világjárvány fenyeget, zombivírus szedheti áldozatait

KÜLFÖLD

Horror a vidámparkban, leállt az 5 hónapos baba szíve

KÜLFÖLD

III. Károly király barátai kitálaltak: ezt mondta nekik az uralkodó az állapotáról

KÜLFÖLD

Családi tragédia történt: három ember meghalt, egy súlyos állapotban fekszik a kórházban