Létrehozva: 2016.09.12.

Hillary Clintont már dublőrrel helyettesítik?

Hajmeresztõ elméletek láttak napvilágot az elnökjelölt rosszulléte kapcsán.

Az egész világsajtót bejárta a felvétel, amin Hillary Clinton a szeptember 11-ei megemlékezésen összeesett. Testőreinek kellett megtámogatnia, nehogy az aszfalton terüljön el a demokrata elnökjelölt.

Lánya New York-i lakásába vitték, ahol tüzetesebb egészségügyi vizsgálaton esett át. A kiadott orvosi közleményben pedig a tüdőgyulladást jelölték meg mint fő probléma. Kicsivel később maga Hillary az utcára lépve annyit mondott a sajtó képviselőinek:

Nagyszerűen érzem magam. Ez egy csodálatos nap New Yorkban!

Majd sietve távozott a volt külügyminiszter.

Ezt követően röppent fel pár hátborzongató összeesküvés-elmélet. Többen azt állítják, hogy a sajtó előtt már nem az igazi elnökjelölt jelent meg, hanem a dublőre.

Az elméletgyártók szerint Clinton ágynak esett, sőt akár bele is halt a betegségébe. Az összeesküvésekre fogékony amerikaiak pedig látnak realitást az abszurd történetben. Több képi bizonyítékkal próbálják alátámasztani a valóságtartalmát.

Például Hillary mutatóujja hosszabb, mint a gyűrűs. A lakásból távozó "ál-Hillary-nél" viszont fordítva volt.

A valóságban nem ilyen vékonyak a combjai.

Biztonsági emberek nélkül sétált ki lánya lakásából.

A füle és a hajszerkezete is megváltozott.

Többen állítják, hogy Teresa Barnwell színésznő helyettesítette!

De persze ezek csak merész feltételezések.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Presser Gábor és Koncz Zsuzsa árulásai – megszólal Nagy Feró

origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

metropol.hu

Házasság első látásra: „Gáz!” – kiakadtak a rajongók Peti nyaralós fotója láttán

hirtv.hu

Az orosz vezető megadta rakétatámadásaik három fő célpontját: Washingtont, Párizst és Londont

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

hirtv.hu

Nem akárhogy kívánt sok sikert Orbán Viktor az érettségizőknek + videó

origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: Páratlan lehetőségek

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Szívtelen anyja miatt állhatott le az öt hónapos csecsemő szíve

KÜLFÖLD

Tucatnyi áldozata lehet a magyar sorozatgyilkosnak, akit az oroszok képeztek ki

KÜLFÖLD

Hét démon szállta meg a szabót: a papoknak könyörgött, segítsenek neki

KÜLFÖLD

Tragédia a levegőben: madár miatt vesztette életét egy pilóta