Létrehozva: 2016.10.30.

Durva megalázottság és diszkrimináció miatt indítottak pert a kövér utasok

Eddig csak a túlsúlyos bõröndök miatt fõhetett a feje annak,aki a légi közlekedést választotta, ma már egész más a helyzet. Elképesztõ megszorítások a légitársaságnál.!

A Hawaiian Airlines amerikai légitársaság megkapta a jogot a Szövetségi Légügyi Hatóságtól, hogy lemérje és osztályozza túlsúlyos utasait. Erre a gyakorlatra leginkább az Amerikai Szomoára tartó járatain van szükség, ugyanis az apró sziget lakóinak több a 70%-a kórosan elhízott.

A túlsúlyos utasokat kénytelenek a gépen úgy leültetni, hogy a repülő két oldala között a tömegeloszlás egyenlő legyen. Továbbá járatonként meghatároztak egy bizonyos súlymaximumot az összes utasra vetítve. Amint az utasok együttes súlya meghaladja a megadott maximumot, nem engednek fel több embert a gépre. Így előfordulhat, hogy valaki kövérsége miatt csak egy későbbi járattal utazhat.

Az érintett utasok közül - személyiségi jogok megsértése miatt - többen bírósághoz fordultak. Keresetüket azonban elutasították és légitársaság javára ítélték meg a pert. Így a Hawaiian Airlines biztonsági okokra hivatkozva jogosan mérheti le túlsúlyosnak tűnő utasainak testsúlyát, majd a kapott adat alapján jogosan ültetheti őket a legbiztonságosabbnak ítélt helyre a járatain.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

mandiner.hu

A MÁV elárulta, mi történt a debreceni intercityn, ahol a 444 szerint Magyar Péter testőrei elfoglalták az egyik kocsit

metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

mandiner.hu

Ezentúl bármikor, bárki mentőt hív ennek a szemétládának, kéretik nem kivonulni

origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

ripost.hu

"A kezemben marad egy nagy hajcsomó" - nincs sok hátra, rákkal küzd a válogatott focista

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Szívtelen anyja miatt állhatott le az öt hónapos csecsemő szíve

KÜLFÖLD

Tucatnyi áldozata lehet a magyar sorozatgyilkosnak, akit az oroszok képeztek ki

KÜLFÖLD

Hét démon szállta meg a szabót: a papoknak könyörgött, segítsenek neki

KÜLFÖLD

Tragédia a levegőben: madár miatt vesztette életét egy pilóta