Létrehozva: 2016.10.14.

Játék közben végeztek magukkal a gyerekek. Ki a felelős?

Milliók feszülnek egymásnak a sorozatos tragédiák miatt...

Egy hároméves kisfiú felébredt csütörtökön reggel, átsétált szülei hálószobájába, ahol a szekrényben felfedezte apja pisztolyát. A fegyvert levitte a nappaliba, játszadozni kezdett vele, majd véletlenül fejbe lőtte magát. A kisgyereken már nem lehetett segíteni…

Mindez Chicagóban történt, de megrázó módon nem egyedi tragédiáról van szó, sőt:

kétnaponta meghal egy gyerek fegyverbalesetben az Egyesült Államokban!

Az AP hírügynökség és az USA Today című napilap összesítése szerint kimagasló az 5 év alatti, valamint a 15-17 év közötti áldozatok száma. Utóbbiak egyébként kivagyiságból veszik elő apjuk otthon tartott pisztolyát, hogy hencegjenek barátaiknak, vagy éppen szelfizzenek egyet.

Amerika szó szerint kettészakadt ebben a kérdésben.

A szabályok szigorítása mellett kardoskodók követelik, hogy a lőfegyvereket elzárva és töltetlenül lehessen tárolni otthon. A fegyvertartási jog támogatói viszont azt mondják: az ilyen intézkedések akadályozzák, hogy valaki vészhelyzetben gyorsan használni tudja a fegyverét.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

life.hu

Bridgerton-körmök: ez a trend meghozza az étvágyat az új évadhoz

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 4.: az Oroszlán célhoz ér, a Halak csak saját magára hallgasson

ripost.hu

"A kezemben marad egy nagy hajcsomó" - nincs sok hátra, rákkal küzd a válogatott focista

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Szívtelen anyja miatt állhatott le az öt hónapos csecsemő szíve

KÜLFÖLD

Tucatnyi áldozata lehet a magyar sorozatgyilkosnak, akit az oroszok képeztek ki

KÜLFÖLD

Hét démon szállta meg a szabót: a papoknak könyörgött, segítsenek neki

KÜLFÖLD

Tragédia a levegőben: madár miatt vesztette életét egy pilóta