Létrehozva: 2016.11.02.

Heroinnal lőtték a gyerekeiket, hogy jobban aludjanak

Azt mondták, csak jóéjt bogyókat adnak nekik.

Két huszonéves amerikai szülőt azzal vádolnak a hatóságok, hogy heroinnal lőtték három apró gyereküket. Ashlee Hutt és élettársa, Leroy McIver állítólag azt mondta a 2 és 4 éves kislányaiknak, valamint a 6 éves kisfiúknak, hogy "jóérzés gyógyszerrel” injekciózzák be őket esténként.

A labortesztek a három gyerek közül kettő szervezetében valóban kimutatták a drogot, bár nem nagy mennyiségben - írja a brit Mirror.

Tűnyomokat mindegyik gyermek testén találtak. A gyerekbántalmazás úgy derült ki, hogy a Washington állambeli párt feljelentették a gyermekvédelmi hatóságoknál.

A kisfiú úgy jellemezte a "gyógyszert”, hogy az fehér por volt, amelyet összekevertek vízzel, majd injekciós tűvel beadtak neki. Hutt és McIver beismerte, hogy heroinfüggők. Rendszeresek voltak náluk a drogos bulik, melyekre áthívták ismerőseiket is.

A gyerekek a patkányürülékkel és használt tűkkel teli házból állami gondozásba kerültek.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

A rákos Katalin hercegné elképesztő dolgot tett Harry herceggel

origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

hirtv.hu

Nem akárhogy kívánt sok sikert Orbán Viktor az érettségizőknek + videó

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

magyarnemzet.hu

Magyar Péter védett vasúti kocsija: ezt válaszolta a MÁV

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Szívtelen anyja miatt állhatott le az öt hónapos csecsemő szíve

KÜLFÖLD

Tucatnyi áldozata lehet a magyar sorozatgyilkosnak, akit az oroszok képeztek ki

KÜLFÖLD

Hét démon szállta meg a szabót: a papoknak könyörgött, segítsenek neki

KÜLFÖLD

Tragédia a levegőben: madár miatt vesztette életét egy pilóta