Létrehozva: 2016.12.30.

Újabb antiszemita botrány a Jobbikban

Etikai vizsgálatot indított a Jobbik a párt vecsési szervezete ellen, mert "eszement ötletnek" nevezték, hogy üdvözöljék hanuka alkalmából a zsidóságot. Nem a vecsési ügy volt az elsõ, amikor antiszemita botrányba keveredett a Jobbik, írja az Origo.

2015 márciusában Kulcsár Gergely jobbikos országgyűlési képviselőről derült ki, hogy korábban beleköpött a Duna-parti holokauszt-emlékműbe. Párttársainak pedig több olyan fotót küldött, amin a következő mondatok voltak olvashatóak:

Ma délután egy kis feltöltődésre vágytam, ezért meglátogattam a Duna-parton, a képen látható vidám helyet. A kép a cipőbe köpés után készült. Mindenkinek ajánlom, hogy ha szomorú vagy fáradt, látogasson el ide, megjön a kedve folytatni a munkát, amit őseink sajnos nem fejeztek be!

A fotó és az e-mail valódiságát a Jobbik is elismerte. Ugyanakkor szerintük Kulcsár Gergely megbánta a hirtelen felindulásból elkövetett tettét, az idő múlása és a megbánás miatt pedig a párt lezártnak tekinti az ügyet - írja az Origo.

De nem ez volt az egyetlen antiszemita botrány, amely a jobbikos Kulcsár Gergelyhez köthető.

Egy 2012-ben írt levélben „kamukausztnak” nevezte a népirtást.

Bodnár Dániel, a Tett és Védelem Alapítvány kuratóriumi elnöke szerint a Jobbiknak továbbra is van egy arca, amelyik még a cukisági kampány ellenére sem változott, és semmiben sem mutat más képet a korábbi radikális, szélsőjobboldali ideológiájához képest.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meg fogok halni - döbbenetes őszinteséggel beszélt a válogatott focista

origo.hu

Borzalmas képeken a háború pusztításai - itt vannak a legújabb fotók

metropol.hu

Nekik köszönhetjük őket: így néz ki Dzsudzsák, Dibusz, Varga Barnabás és a többiek anyukája - galéria

vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

mandiner.hu

Félelmetes lépésre szánta el magát Putyin: bármikor elindulhat a nukleáris hadgyakorlat az ukrán határon

origo.hu

Szívszorító posztban üzent Vajna Tímea

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 7.: a Mérleg észrevesz valamit, amit más nem, a Skorpió megállíthatatlan

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

"Meghalt a kisfiam, de kirúgtak, mert gyászoltam"

KÜLFÖLD

"Levert a víz, amikor kiszámoltam, mennyibe kerülnek a gyerekeim"

KÜLFÖLD

Megkongatták a vészharangot: új világjárvány fenyeget, zombivírus szedheti áldozatait

KÜLFÖLD

Horror a vidámparkban, leállt az 5 hónapos baba szíve