Létrehozva: 2017.01.12.

Cicaharc a Fehér Házban - ki lesz a First Lady?

Alig pár nap, és hivatalba lép az Amerikai Egyesült Államok 45. elnöke - de ki lesz az igazi First Lady?

Már csak néhány nap, és hivatalosan is Donald Trump lesz az Amerikai Egyesült Államok elnöke, adminisztrációja összetétele is lassan letisztázódik. Egy kérdés azonban még mindig nyitott: ki lesz az igazi First Lady?

 

Melania nagyon sok mindenben különbözik elődjeitől: ő a második nem amerikai elnökfeleség, és az első, aki egy korábban kommunista országban született. Öt nyelvet beszél folyékonyan: szlovén anyanyelve mellett angolul, szerbül, franciául és németül is tud. Õ az első olyan First Lady, aki korábban modellkedett – és akiről meztelen fotók is megjelentek.

A sok újdonság mellett azonban ellene szól, hogy a tanév végéig New Yorkban marad fiával, Barronnal.

Potenciális vezető nőalak lehet Ivanka, Trump lánya. Az egykori modell-üzletasszony végig apja mellett volt a kampány során, és a tárgyalásain is részt vett. Nemrégiben pedig minden üzleti pozíciójáról lemondott, hogy támogathassa apja elnöki munkáját.

Céljai sokban hasonlítanak Michelle Obamáéra: támogatná a gyerekeket és több női munkavállalót szeretne látni, lehetőleg minél magasabb pozíciókban. Michelle ráadásul rendesen át is formálta a First Lady pozíciót: már nem csak egy mosolygós nő üres címe, hanem eszköz, amellyel a világ jobbulásáért tehetnek. És az eddigiek alapján ebbe a szerepbe nem Melania passzol – hanem Ivanka.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A kapus választotta szét a pályán balhézó sztárfocistákat Szoboszlaiék meccsén

origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

magyarnemzet.hu

A Liverpool sztárja kiakadt, törölte az összes klubbal kapcsolatos posztját

life.hu

Victoria Beckham ilyen valójában: kitálaltak a zárt ajtók mögötti viselkedéséről

mandiner.hu

Kettős mérce: a németek Magyarország útját járják, de azért gúnyolódnak rajta

origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Horror a vidámparkban, leállt az 5 hónapos baba szíve

KÜLFÖLD

III. Károly király barátai kitálaltak: ezt mondta nekik az uralkodó az állapotáról

KÜLFÖLD

Családi tragédia történt: három ember meghalt, egy súlyos állapotban fekszik a kórházban

KÜLFÖLD

Szívszaggató: két fiatal nő meghalt, egy kisbaba pedig eltűnt!