Létrehozva: 2017.01.02.

Európai vegyi támadásra készül az Iszlám Állam

A terroristák kegyetlensége nem ismer határt.

Borzalmas jövőképet festett fel a brit nemzetbiztonsági miniszter, Ben Wallace: információik szerint az Iszlám Állam terroristái vegyi támadást szeretnének végrehajtani az Egyesült Királyságban!

 

Az nyilvánvaló, hogy a terrorszervezetnek már van tapasztalata a borzalmas fegyver használatában: Szíriában és Irakban is bevetették a tömeggyilkos eszközt a lakossággal szemben. Most már csak az jelent nehézséget, hogy az arzenált átcsempésszék Európába – ha ez megtörtént, valósággá válik a legrosszabb rémálom.

„Az Iszlám Állam legfőbb célja, hogy egy támadással minél több embert öljenek meg. Annyi embernek akarnak ártani, amennyinek csak lehet. Nincsenek morális gátjaik, ha vegyi fegyvert szereznek, bevetik az országunkban.”

Februárban a hatóságok már felszámoltak Marokkóban egy olyan terrorista sejtet, amelynek olyan készletei voltak, amelyből vegyi fegyvert alkothattak volna.

origo.hu

Orbán Viktor a Liu fivérek országváltásáról is beszélt a kínai elnökkel

origo.hu

Hihetetlen dolog derült ki Kulcsár Edina és G.w.M kislányáról

life.hu

Megdöbbentő bejelentést tett Harry herceg a beteg Károly királlyal kapcsolatban

vg.hu

Tompos Kátya a színfalak mögött évek óta küzd a betegségével

ripost.hu

Rózsaszínre festette az eget a sarki fény! Ha lemaradtál róla, van egy jó hírünk: ekkor lesz újra látható - Galéria!

hirtv.hu

Itt a magyarázat Magyar Péter minősíthetetlen viselkedésére + videó

origo.hu

Végleg bezárják az állatkerteket

mindmegette.hu

Szaftos, ízletes lesz a végeredmény: így készül a Hasselback csirkemell

ripost.hu

Lehetetlen IQ teszt: zseni vagy, ha meg tudod oldani

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Egyszerűen megállíthatatlanok: ez a négy csillagjegy sohasem adja fel

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

Németország háborús lázban ég, a Bild szerint Putyin már döntött a támadásról

KÜLFÖLD

Háborús pszichózis: újra napirendre került a repüléstilalmi zóna bevezetése Ukrajna fölött

KÜLFÖLD

Szívszorító, hogy éreznek az eltűnt Maddie szülei: most lenne 21 éves a kislány

KÜLFÖLD

A mentők már semmit sem tehettek, 50 éves nő halt meg balesetben