Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2017.07.31.

Elképesztő állapotok közt élnek a migránsok Videó

Második Calais-nak nevezik, pedig semmi köze a tengerparthoz. Megdöbbentõ állapotok uralkodnak a migránsok illegális táborában, a helyiek pedig félnek. erõszakoskodnak.

Rablás, túlzott szeszfogyasztás és nemi erőszak – nagyjából ez jellemzi az “második Calaisnak” becézett menekülttábort Franciaországban. Ez azonban nem a brit partokhoz közel, hanem a dúsgazdagok által lakott Luxemburgtól délre, tőle alig 80 kilométerre található.

Metz nem volt felkészülve erre az áradatra – mondta egy helyi lakos az RT.com-nak.

Egyre több migráns támadja meg a városlakókat, kitépik a nők kezéből a táskájukat, így próbálnak meg pénzhez jutni. “Erről azonban nincs szó a tévében” – tette hozzá egy taxis.

Az egyik önkéntes segítő elmondta, hogy ennivalójuk sincs a migránsoknak, de alkoholt valahogy mindig tudnak szerezni.
A tábor előtt lévő biztonsági őrök nem szeretik a sajtót. „Nem akarunk itt újságírókat” - mondták. Azzal indokolták, hogy a migránsok nem akarják, hogy lássák az arcukat odahaza...

Annak ellenére, hogy az illegális tábort többször elbontották, egyre több ember érkezik oda. Ma már közel hétszázan élnek ott.
Macron elnök azt ígérte, hogy az elkövetkező hónapokban elbontják a tábort, és mindenkinek „méltó otthont” biztosítanak. A jelenlegi helyzetről készült videót ITT lehet megnézni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szánalmas, röhejes, megalázó: Magyar Péter énekelni akarja tanítani az operaénekes Rost Andreát - videó

origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

borsonline.hu

Gyászol a sztárvilág: elhunyt a Gyűrűk Ura és a Titanic színésze

mindmegette.hu

Betétdíjas palackokra váltott a Szentkirályi, az ásványvíz és a Pepsi is érintett

vg.hu

Térképen a régiós üzemanyagárak – ettől függ, hogy visszatér-e a benzinárstop a jövő héten

origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

travelo.hu

Nem mindennapi látványt nyújtó luxus magángép landolt Debrecenben

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

III. Károly király barátai kitálaltak: ezt mondta nekik az uralkodó az állapotáról

KÜLFÖLD

Családi tragédia történt: három ember meghalt, egy súlyos állapotban fekszik a kórházban

KÜLFÖLD

Szívszaggató: két fiatal nő meghalt, egy kisbaba pedig eltűnt!

KÜLFÖLD

Tragédiába torkollt a hétvégi kiruccanás: horrorbalesetben halt meg az 5 egyetemista jó barát