Létrehozva: 2017.11.15.

Botrányos ítélet: 11 évest erőszakolt, de megússza

Sokkoló ítélet miatt bolydult fel Franciaország: nem büntetnek meg egy 11 éves lányt megerõszakoló férfit, mert nem sikerült bizonyítani, hogy a kislány akarata ellenére történt a szexuális aktus...

A 29 éves férfi még 2009-ben szexelt egy parkban a kiskamasszal, de végül a bíróság felmentette. A férfi azzal védekezett, hogy a lány hazudott neki a korát illetően: azt mondta, heteken belül betölti a 15-öt. A lány azonban teherbe esett – a baba nevelőszülőkhöz került.

 

Ugyan a francia törvények alapján 15 évesnél fiatalabbakkal illegális szexuális kapcsolatot létesíteni, de ahhoz, hogy elmarasztaló ítélet születhessen, bizonyítani kell, hogy nem közös megegyezés alapján történt az aktus.

A mostani botrányos ítélet hatására azonban az egyenlőségi miniszter, Marlene Schiappa közölte, hogy szeretne egy minimum korhatárt bevezetni – a tervek szerint 13-15 év környékén –, amely alatt minden eset nemi erőszaknak minősül, akár beleegyezett a szexbe a kiskorú, akár nem.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

borsonline.hu

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

magyarnemzet.hu

Marozsán Fábián választ adott a nagy Grand Slam-kérdésre

origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Horror a vidámparkban, leállt az 5 hónapos baba szíve

KÜLFÖLD

III. Károly király barátai kitálaltak: ezt mondta nekik az uralkodó az állapotáról

KÜLFÖLD

Családi tragédia történt: három ember meghalt, egy súlyos állapotban fekszik a kórházban

KÜLFÖLD

Szívszaggató: két fiatal nő meghalt, egy kisbaba pedig eltűnt!