Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2018.07.31.

Baj van, összeomlott a légi közlekedés, sorra törli ma járatait a Ryanair

Kész káosz tört ki a londoni Stansted repülõtéren, miután a Ryanair törölte a járatait.

Szerző Ripost

Teljesen kiakadtak az utasok, akik a londoni Stansted repülőtéren ragadtak. A Ryanair ugyanis előzetes értesítés nélkül törölte a járatait. Több utas arról számolt be, hogy már a kifutópályán ültek a gépben, amikor közölték velük, nem mennek sehova.

Eddig 42 járatot törölt a társaság. A repülőtér azt közölte, vihar közelít feléjük, valószínűleg ezért döntött úgy a társaság, nem engedi a levegőbe a gépeket.

Az utasokat az is felháborította, ahogy a társaság kezelte az ügyet. Nem értesítették az utasokat, hogy ne menjenek ki a repülőtérre. Akik kinn vannak, végtelen hosszú sorban kell várakozzanak, mert csak két ember kezeli a panaszokat és az újrafoglalásokat.

"Senki nem mond semmit arról, mik a lehetőségeink. A Ryanair azt mondja az embereknek, menjenek haza, ahelyett, hogy beszélne velük, hogy mi történik. Szörnyű ez a helyzet. Nem tudom, mi lenne a legjobb" - mondta a Daily Starnak az egyik utas.

 
 

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlaiékat is megzavarhatja az Eb-n a skót sztár lélegzetelállítóan szép kedvese - galéria

origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

magyarnemzet.hu

Haaland reagált a brutális kritikára, Roy Keane ezt nem teszi zsebre

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

hirtv.hu

Nógrádi György is úgy látja, hogy egy világháború küszöbén állunk

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

astronet.hu

Májusi pénzhoroszkóp 2024.: bőséget hoz a Jupiter és a Vénusz

ripost.hu

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

ripost.hu

Ez kínos, valami nagyon nem stimmel Berki Mazsi szerelmes fotóján

ripost.hu

Hogy megnőttek: 30 év után újra együtt a Mrs. Doubtfire gyereksztárjai, így néznek ki most

ripost.hu

Így ültesd át végleges helyére a paradicsompalántát, hogy bő termésed legyen

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Tragédiába torkollt a hétvégi kiruccanás: horrorbalesetben halt meg az 5 egyetemista jó barát

KÜLFÖLD

Kamilla bevallotta: ezt kell tennie III. Károly királlyal a betegsége miatt

KÜLFÖLD

Megcsalta vőlegénye a sztárt: 24 órával az eljegyzés után szakítottak

KÜLFÖLD

Újabb pofon: Vilmos herceg elutasította Harry herceg kérését