Létrehozva: 2018.09.25.

Angela Merkel kifulladt! Vérfrissítésre lenne szükség

A Német Szabaddemokrata Párt vezetõje szerint a kancellár politikai értelemben kifulladt, és szívesen egyeztetne egy új koalíció létrehozásáról, de csak abban az esetben, ha Angela Merkel visszavonul.

Szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt tartották a németországi parlamenti választásokat. Mint egy friss felmérésből kiderült, a szavazók harmada ma már másként döntene, mint egy évvel ezelőtt. Az Angela Merkel vezette CDU/CSU szövetségben csalódtak a legtöbben, egy most vasárnapi voksoláson jóval kevesebb szavazatot kapnának, mint egy éve, jóllehet már akkor is jóval rosszabb eredményt értek el, mint a korábbi választásokon.

A Bild nevű német lap az egyéves évforduló kapcsán készített interjút Christian Lindnerrel, a Német Szabaddemokrata Párt elnökével. A pártvezető szerint hiányoznak a jelenlegi kormányból az új gondolatok, megoldások. Lindner szerint Angela Merkel politikai értelemben kifulladt.

A politikus hozzátette, hogy bár az év elején kudarcba fulladtak a koalíciós tárgyalások a CDU-val és a Zöldekkel, szerinte érdemes lenne az úgynevezett „Jamaikai-koalícióban” érdekelt feleket újra tárgyalóasztalhoz hívni, de ebben az lenne a feltétele, hogy már ne Angela Merkel vezesse a tárgyalásokat, vagyis Lindner szerint a Muttinak mennie kell.  

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

borsonline.hu

„Szavai a valódi énjét tükrözik, nem azt, amit a kamera előtt mutat” – tovább dagad Majka és a TV2-felfedezett balhéja

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

astronet.hu

Az Isteni Kegyelem angyala védelmez minket május 6. és 10. között

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Rémálommá vált a szórakozás, az életükért kapaszkodtak a gyerekek – videó

KÜLFÖLD

Szívtelen anyja miatt állhatott le az öt hónapos csecsemő szíve

KÜLFÖLD

Tucatnyi áldozata lehet a magyar sorozatgyilkosnak, akit az oroszok képeztek ki

KÜLFÖLD

Hét démon szállta meg a szabót: a papoknak könyörgött, segítsenek neki