Létrehozva: 2018.10.16.

Migránstámadás a legendás hagymavásáron: a nőt fogdosták, a barátját megverték

A weimari hagymapiacon akarata ellenére vittek egy 20 éves lányt a táncparkettre, ahol fogdosni kezdték. A segítségére sietõ barátot megverték, sõt még a biztonsági õrre is rátámadtak az elkövetõk. A hatóságok négy migránst vettek õrizetbe.

A weimari hagymapiac legendásnak számít, az idei volt a 365. A helyi árusok szerint idén fokozott biztonsági előírások voltak érvényben, mert tavaly több – korábban nem tapasztalt – erőszakos bűncselekmény is történt. A hatóságok közlése szerint 2018-ban 42 feljelentés érkezett, többségében lopás, rablás és testi sértés miatt, ez egyébként jelentősen több a tavalyi esetek száma. Az idei legsúlyosabb eset vasárnapra virradó hajnalban történt, amikor a buli hevében egy 20 éves lányt arra kényszerített egy férfiakból álló banda, hogy menjen velük táncolni.

Az áldozatot bevonszolták középre, körbeállták, majd fogdosni kezdték. A fiatal lány segítségére sietett a 26 éves barátja, akit ezt követően többször is megütöttek a támadók. Az esetre egy biztonsági őr is felfigyelt, aki szintén a párt szerette volna megvédeni, az elkövetők azonban őt is megtámadták.

A rendőrök nem sokkal később, pár méterre a helyszíntől elfogták a négy feltételezett elkövetőt. A 22, 28 és 31 éves szírt, valamint a 24 éves irakit a rendőrök kihallgatták, majd szabadlábra helyezték őket. A helyi rendőrség közlése szerint eljárást indítottak ellenük. Türingia tartományi belügyminisztere úgy fogalmazott az eset kapcsán:

„Nagyon komolyan veszem az ügyet. A nyomozás nagy erőkkel folyik, az eddig el nem fogott lehetséges további elkövetők ellen körözést adtunk ki. Ha bebizonyosodik a gyanúsítottak bűne, akkor az elkövetőknek nagyon súlyos következményekkel kell számolniuk”

– nyilatkozta Georg Maier.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai fordulat: Kiderült mikor lép be a háborúba a NATO

origo.hu

Borzalmas képeken a háború pusztításai - itt vannak a legújabb fotók

borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

origo.hu

Szívszorító posztban üzent Vajna Tímea

mindmegette.hu

Gordon Ramsay elárulta, hogyan készül a tökéletes, ropogós sült krumpli

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

"Meghalt a kisfiam, de kirúgtak, mert gyászoltam"

KÜLFÖLD

"Levert a víz, amikor kiszámoltam, mennyibe kerülnek a gyerekeim"

KÜLFÖLD

Megkongatták a vészharangot: új világjárvány fenyeget, zombivírus szedheti áldozatait

KÜLFÖLD

Horror a vidámparkban, leállt az 5 hónapos baba szíve