Létrehozva: 2018.11.30.

Nagy hibát követett el az állatkerti gondozó, nyitva maradt a ketrec

A gondozó feledékenysége miatt kiszabadult egy hóleopárd Angliában, amit már nem sikerült élve befogni.

Agyonlőttek egy nagyon ritka hóleopárdot, miután egy állatkerti gondozó nyitva hagyta ketrece ajtaját és az állat megszökött.

Az angliai Dudley Állatkertből a nyolcéves Margaash október 23-án lépett meg, amikor a park bezárt és már egy látogató sem volt ott. A vizsgálat szerint emberi hiba okozta az állat szökését, a gondozó hagyta nyitva az ajtót. Fegyelmi eljárás indult ellene és a biztonsági intézkedéseket is felülvizsgálták.

Az állatot egy tapasztalt gondozó lőtte le, a beszámolók szerint Margaash nem szenvedett. Az ügy részleteit csak most hozták nyilvánosságra. A lövés csak a legvégső esetben megoldás Derek Grove igazgató szerint. Õk pedig mindent megtettek a hóleopárd visszacsalogatásáért, de egyre sötétedett, az erdőben pedig bármikor eltűnhetett volna a ragadozó, ezért a környékbeliek biztonságát tartották szem előtt – írja a BBC.

Margaash „adoptálóit” és a gondozókat is részletesen tájékoztatták a történtekről.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Leengedtek egy kötelet a titokzatos tengeri üreg mélyére; hihetetlen, mit találtak

origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

mandiner.hu

A MÁV elárulta, mi történt a debreceni intercityn, ahol a 444 szerint Magyar Péter testőrei elfoglalták az egyik kocsit

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

travelo.hu

Már május közepétől könnyebben juthatunk el vonattal a Balatonhoz

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

"Azt hittem, csak megfáztam, erre az orvos sírni kezdett, mikor meglátta a leleteimet"

KÜLFÖLD

Újabb háborús fenyegetés: atomfegyverekkel tart hadgyakorlatot Oroszország

KÜLFÖLD

"Meghalt a kisfiam, de kirúgtak, mert gyászoltam"

KÜLFÖLD

"Levert a víz, amikor kiszámoltam, mennyibe kerülnek a gyerekeim"