Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2018.12.21.

Mindenki retteghet, nyakunkon az Iszlám Állam 2.0

Hamarosan újabb terrorhullám érheti el Európát - erre figyelmeztet az Interpol vezetõje. Jürgen Stock úgy fogalmazott: nyakunkon az Iszlám Állam 2.0...

Jürgen Stock Párizsban tartott sajtótájékoztatót, amelyen elmondta, komoly veszélye van annak, hogy egy újabb terrorhullám érje el kontinensünket.

Több ország börtöneiben is raboskodnak olyan, az Iszlám Államhoz köthető terroristák, akiket csupán pár évre ítéltek. A gond ugyanis az volt sokszor, hogy konkrétumokat nem tudtak rábizonyítani a terroristákra 

- magyarázta a Bűnügyi Rendőrség Nemzetközi Szervezetének vezetője.  Stock úgy látja, hogy ez a generáció hamarosan szabadulni fog a rácsok mögül, és az Iszlám Állam ezzel új erőre kap. A szakember szerint erre jó példa a strasbourgi karácsonyi vásáron elkövetett terrortámadás merénylője. Cherif Chekatt ugyanis az európai börtönökben eltöltött évek alatt radikalizálódott, és megölt négy embert. 

Stock szerint az sem kedvez a helyzetnek, hogy az Egyesült Államok a napokban kijelentette: kivonják csapataikat Szíriából. Donald Trump amerikai elnök úgy fogalmazott, hogy legyőzték az Iszlám Államot, így a feladatukat teljesítették.

Sokan azonban arra figyelmeztetnek, hogy az amerikai katonák eltűnésével a dzsihadista terrorszervezet újraalakulhat a Közel-Keleten.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A kondenzcsík ártalmatlan pára vagy halálos méreg?

origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

vg.hu

Tiltakozás fogadta Németországban a Budapesten nemrég fellépő orosz operaénekesnőt

ripost.hu

„Pénzt kérek a pasimtól, amikor nálam van: a víz nincs ingyen”

mandiner.hu

Brutális autóbaleset Baranyában: élet-halál között van egy idős nő és az unokája

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

mindmegette.hu

Betétdíjas palackokra váltott a Szentkirályi, az ásványvíz és a Pepsi is érintett

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Szívszaggató: két fiatal nő meghalt, egy kisbaba pedig eltűnt!

KÜLFÖLD

Tragédiába torkollt a hétvégi kiruccanás: horrorbalesetben halt meg az 5 egyetemista jó barát

KÜLFÖLD

Kamilla bevallotta: ezt kell tennie III. Károly királlyal a betegsége miatt

KÜLFÖLD

Megcsalta vőlegénye a sztárt: 24 órával az eljegyzés után szakítottak