Létrehozva: 2019.01.16.

Megerőszakolták és lefejezték az Írországban élő lett nőt Indiában

A testvérével utazott Indiába, hogy egy ájurvéda központban kigyógyítsák a depressziójából. A gyanúsítottak drogkereskedelemmel foglalkoznak, alighanem kábítószert is adtak a tragikus sorsú nõnek.

Még mindig élénken él az emberek tudatában a Marokkóban karácsony előtt meggyilkolt skandináv lányok emléke. Most hasonlóan borzalmas esetről számolt be a The Sun. A 33 éves Liga Skromane - aki Lettországban született, de Írországban él - úgy döntött, hogy megpróbálkozik az ájúrvéda gyógyítással, hátha az hatásos lesz depressziójára. Ezért Indiába, Keralába utazott a testvérével, Ilzével együtt.

Néhány hete volt még csak ott, amikor egyszer csak eltűnt egy strandról. Õt örökítette meg ez az utolsó kép is.

A lány két évvel idősebb testvére el nem tudta képzelni, hogy mi történhetett vele. Az egyik televíziós állomásnak így mesélt:

“Alig aludtam és azon gondolkodtam, hogy vajon mi történt vele? Végigmentem azokon a hátsó utcákon ahol nagyon nagy eséllyel elrabolták. Tudtam, hogy működik a környéken egy szervkereskedelmi hálózat, és attól féltem, hogy a testvéremet is ők szemelték ki maguknak. Állandóan az járt a fejemben, hogy valaki egy ketrecben tartja őt a 35 fokos hőségben...”

Az interneten ezt írta: „imádkoztam és imádkozom Istenhez, hogy teljesítse egy születésnapi kívánságomat. Hadd tudjam meg, hol van a húgom, kérlek, keressük meg őt...” Egy nappal később két helyi fiú megtalálta a húgának a maradványait...

A The Sun oldalán látható az a videó amely akkor készült, amikor a rendőrök a bozótból elvitték a lány betakart holttestének maradványait. A nyomozás kiderítette, hogy Liga Skromane-t két férfi elcsábította, megerőszakolta és lefejezte. A gyanúsítottak drogkereskedelmmel foglalkoznak, alighanem előtte drogot is adtak a
szerencsétlenül járt nőnek.
A rendőrség az ott uralkodó forróság miatt túl sok nyomot már nem talált rajta...

“Akkor ölték meg, amikor ellenállt" - mondta Manoj Abraham rendőrtisztviselő az NDTV-nek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Presser Gábor és Koncz Zsuzsa árulásai – megszólal Nagy Feró

origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

travelo.hu

Már május közepétől könnyebben juthatunk el vonattal a Balatonhoz

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Szívtelen anyja miatt állhatott le az öt hónapos csecsemő szíve

KÜLFÖLD

Tucatnyi áldozata lehet a magyar sorozatgyilkosnak, akit az oroszok képeztek ki

KÜLFÖLD

Hét démon szállta meg a szabót: a papoknak könyörgött, segítsenek neki

KÜLFÖLD

Tragédia a levegőben: madár miatt vesztette életét egy pilóta