Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2019.02.14.

Iszlamista agymosás egy németországi óvodában

A német Rajna-vidék-Pfalz tartományban sosem fordult elõ korábban, hogy a hatóságok óvodát zárattak volna be. A tartomány egyetlen muszlim óvodájára most mégis ez a sors vár, mivel az ifjúságvédelmi hivatal szerint szalafista eszmékkel tömték a gyerekek fejét.

A német hatóságok visszavonták a mainzi Al-Nur nevű muszlim óvoda működési engedélyét. Rajna-vidék-Pfalz tartományban ez volt az egyetlen iszlám hitű óvoda, de áprilistól be kell zárniuk, mert felmerült a gyanú, hogy a Muszlim Testvériség nevű szervezet által is terjesztett ultra konzervatív (szalafista) nézeteket tanították az oda járó gyermekeknek. 

A német szövetségi ifjúsági hivatal elnöke szerint az óvoda már nem áll a német alkotmány törvényes talaján. Detlef Placzek hozzátette: a szalafista tanok hirdetésével átléptek egy határon. Az intézmény ráadásul nem akart, vagy nem is tudott olyan környezetet teremteni, amivel a gyerekek jólétét biztosították volna. Samy El Hagrasy, az Arab Nil-Rhein nevű német iszlám szervezet vezetője visszautasította a vádakat, és közölte, hogy fellebbeznek a döntés ellen.

Mi elfogadjuk és tiszteletben tartjuk az alkotmányt

– mondta Samy El Hragasy. Elsőként egyébként 2012-ben merült fel a gyanú, hogy valami nincs rendben, mivel a szervezet a rendezvényeikre rendszeresen egy olyan imámot hívott meg prédikálni, aki szélsőséges nézeteket vallott. Tavaly ősszel pedig kiderült, hogy olyan kéretlen anyagot osztogattak az óvodásoknak, amin az ultrakonzervatív szalafista mozgalom egyik hírhedt figurájával dolgoztak együtt.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlaiékat is megzavarhatja az Eb-n a skót sztár lélegzetelállítóan szép kedvese - galéria

origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

hirtv.hu

Paláver: Nadrágszíjas plakátokkal fogadták Debrecenben Magyar Pétert + videó

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

III. Károly király barátai kitálaltak: ezt mondta nekik az uralkodó az állapotáról

KÜLFÖLD

Családi tragédia történt: három ember meghalt, egy súlyos állapotban fekszik a kórházban

KÜLFÖLD

Szívszaggató: két fiatal nő meghalt, egy kisbaba pedig eltűnt!

KÜLFÖLD

Tragédiába torkollt a hétvégi kiruccanás: horrorbalesetben halt meg az 5 egyetemista jó barát