Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2019.08.22.

Az életükért imádkoztak az utasok, rémisztő dolog történt a fedélzeten

Egy Madridba tartó repülő kezdett zuhanni vasárnap, többen meg is sérültek az eset során.

Szerző Ripost

Több tucat rémült utas sérült meg egy Mauritiusból Madridba tartó repülőn, amikor 10 másodperc alatt több mint 300 métert zuhant.

Az utasok beszámolói szerint abszolút horror volt, amit átéltek: „emberek repkedtek a fedélzeten, úgy nézett ki, mintha tényleg repülnének”.

Néhányan azt hitték, hogy meg fognak halni, végül 35 embernek volt szüksége orvosi segítségre, sebeik és zúzódásaik miatt. Egy férfi elmondta a spanyol sajtónak, hogy azok az emberek ütköztek a gép tetejének, akik nem voltak becsatolva, ők fej-, illetve karsérüléseket szereztek. A legtöbb embert a reptéren látták el, de legalább egy tucat utast madridi kórházakba vittek.

A sérültek között volt a személyzet három tagja is, az egyik nőnek kificamodott a csípője.

Az eset egy Maruitiusból Madridba tartó vasárnapi járaton történt – írja a Mirror.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Friss képek az orosz-ukrán háborúról

origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

hirtv.hu

Bayer show - Schmidt Mária: Magyar Péter az anyák napját is a saját törtetése érdekében használja fel + videó

metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

mandiner.hu

„Te bohóc, szánalmas vagy, húzz el!” – most lett elege a Veszprém szurkolóinak, tüntetni fognak

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 29-május 5.: Nagyon kedvező változásokat jeleznek a bolygók

ripost.hu

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Szívszaggató: két fiatal nő meghalt, egy kisbaba pedig eltűnt!

KÜLFÖLD

Tragédiába torkollt a hétvégi kiruccanás: horrorbalesetben halt meg az 5 egyetemista jó barát

KÜLFÖLD

Kamilla bevallotta: ezt kell tennie III. Károly királlyal a betegsége miatt

KÜLFÖLD

Megcsalta vőlegénye a sztárt: 24 órával az eljegyzés után szakítottak