Létrehozva: 2019.08.18.

Kész csoda, kiköthet a spanyol hajó Spanyolországban

A spanyol kormány bejelentette, engedélyt ad az Open Arms nevű spanyol civil hajónak, hogy kikössön a partjainál.

A spanyol kormány közölte: engedélyt ad az Open Arms nevű spanyol civil hajónak, hogy kikössön a partjainál.

Madrid a dél-spanyolországi Algeciras kikötővárosát ajánlotta fel a Proactiva Open Arms nevű spanyol civil szervezet hajójának, amely több mint két hete vesztegel az olaszországi Lampedusa közelében a tengeren.

A spanyol kormány közleménye a hajón uralkodó „vészhelyzettel” magyarázza a döntést, érthetetlennek nevezve egyúttal Róma elzárkózását attól, hogy megnyissa kikötőjét az Open Arms előtt. Azt ellenben nem tartották érthetetlennek, hogy a spanyol „civilek” hajója miért nem azonnal Spanyolországban akarta partra tenni az illegális bevándorlókat.

Matteo Salvini olasz belügyminiszter szombat este már engedélyezte 27 kísérő nélküli kiskorú partra szállását, ám a hajón még így is összesen 107 bevándorló maradt, akik várják sorsuk rendeződését.

Pénteken David Sassoli, az Európai Parlament (EP) elnöke a hajón rekedt bevándorlók azonnali partra szállítására szólította fel az olasz hatóságokat, de az olasz kormány hónapok óta nem hajlandó fogadni a hajókat, amelyek embereket vettek a fedélzetükre a Földközi-tengeren. Szombaton az Open Arms kapitánya arról beszélt, hogy kritikus, „robbanásközeli” a helyzet a zsúfolt mentőhajón.

Spanyolország mellett az Európai Unió öt másik tagállama – Franciaország, Németország, Luxemburg, Portugália és Románia – ajánlotta fel részvételét a spanyol civil szervezet hajóján érkezők „elosztásában”. A spanyol kormány azt közölte: a megállapodás szerint eloszthatják majd a bevándorlókat a hat ország között, miután a hajó kikötött Algecirasban.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar nyelv és irodalommal megkezdődtek az érettségi vizsgák

origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

magyarnemzet.hu

Indul az akció, így juthatunk garantáltan magyar szamócához kilónként ezer forint alatt

origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. május 4-10.: a szerdai újholdnál megtalálhatjuk a közös nevezőt

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Horror a vidámparkban, leállt az 5 hónapos baba szíve

KÜLFÖLD

III. Károly király barátai kitálaltak: ezt mondta nekik az uralkodó az állapotáról

KÜLFÖLD

Családi tragédia történt: három ember meghalt, egy súlyos állapotban fekszik a kórházban

KÜLFÖLD

Szívszaggató: két fiatal nő meghalt, egy kisbaba pedig eltűnt!