Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2019.09.25.

Tragédia a reptéren: szörnyethalt a csődbe ment utazási iroda utasa

A 67 éves nő rosszul lett, majd elájult, de már nem lehetett rajta segíteni.

Egy brit utas életét vesztette Spanyolországban, miközben a mentesítő járatra várt. A nő a hétfőn csődbe ment Thomas Cook utazási iroda ügyfele volt és a Reus Nemzetközi Reptéren lett rosszul.

A 67 éves nő kedd dél körül lett rosszul, érkezéskor esett össze a Tarragona reptéren. Egy német ápoló segített neki, illetve az egészségügyi személyzet, akik defibrillátort is használtak az újraélesztéshez, de a nő a helyszínen életét vesztette.

Halálának okát csütörtökön fogják kivizsgálni.

Az egyelőre nem derült ki, hogy az utas egyedül, családdal, vagy csoportban utazott-e. A spanyol sajtó szerint a nő a közé a több ezer brit utas közé tartozik, akik mentesítő járatra várnak, miután a Thomas Cook utazási iroda csődbe ment – írja a Daily Star.

Azonnali hatállyal beszüntette tevékenységét hétfőn a csőd miatt a legrégibb brit utazási iroda, a Thomas Cook, amely évente mintegy 19 millió turista útját szervezte 16 különböző országba. Jelenleg mintegy 600 ezer ügyfele tartózkodik külföldön, mielőbbi akadálytalan hazatérésük érdekében az érintett kormányoknak és biztosító társaságoknak össze kell hangolniuk tevékenységüket. A csoport leányvállalata, a Neckermann Magyarország továbbra is folytatja a működését.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

metropol.hu

Most aztán foghatja a fejét Marco Rossi: Ádám Martinról van szó

life.hu

Egy ruhadarab, amit SOHA ne viselj repülőn: a légiutas-kísérő elárulja miért

hirtv.hu

Paláver: Nadrágszíjas plakátokkal fogadták Debrecenben Magyar Pétert + videó

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

astronet.hu

Májusi pénzhoroszkóp 2024.: bőséget hoz a Jupiter és a Vénusz

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

ripost.hu

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Családi tragédia történt: három ember meghalt, egy súlyos állapotban fekszik a kórházban

KÜLFÖLD

Szívszaggató: két fiatal nő meghalt, egy kisbaba pedig eltűnt!

KÜLFÖLD

Tragédiába torkollt a hétvégi kiruccanás: horrorbalesetben halt meg az 5 egyetemista jó barát

KÜLFÖLD

Kamilla bevallotta: ezt kell tennie III. Károly királlyal a betegsége miatt