Létrehozva: 2019.10.05.

Hét perc alatt végzett négy kollégájával, tervezte a gyilkolást a párizsi késelő

A párizsi rendőr-főkapitányságon két nappal ezelőtt négy áldozatot követelő késes ámokfutó az iszlám radikális nézeteit vallotta, a szélsőséges szalafista iszlamista mozgalomhoz tartozó emberekkel állt kapcsolatban, és tudatosan tervezte meg mostani tettét – mondta szombati sajtótájékoztatóján Jean-Francois Ricard, a francia terrorelhárítási ügyészség vezetője.

Szerző Ripost

A 45 éves támadó – akit a helyszínen agyonlőttek – 2003 óta dolgozott a rendőrség hírszerzési igazgatóságán, konyhakésekkel gyilkolt csütörtökön. Eleinte a párizsi ügyészség még szándékos emberölés és emberölési kísérlet ügyében indított vizsgálatot, a francia terrorelhárítási ügyészég csak pénteken vette át az ügyet a bűnügyi nyomozók által addig gyűjtött bizonyítékok alapján. Tette ezt azután, hogy kihallgattak a támadó környezetéből több személyt, köztük a feleségét is, illetve megvizsgálták mobiltelefonját.

Az első vizsgálatok arra derítettek fényt, hogy a 45 éves Michael Harponról környezete tudta, hogy egyetértett a muzulmán vallás nevében elkövetett egyes bűntettekkel, azt állította, hogy „megérti” a Charlie Hebdo szatirikus hetilap szerkesztősége ellen 2015 januárban elkövetett, 12 áldozatot követelő dzsihadista támadás elkövetőit.

A francia terrorelhárítási főügyész azt is elmondta, hogy még aznap reggel, mielőtt elkövette volna tettét, egy közeli boltban vásárolt két kést, az egyik 33 centiméter hosszú fémkés, a másik egy osztrigakés volt, sikerült mindkettőt bevinnie a rendőrkapitányságra, ahol hét perc alatt megölte négy kollégáját. A támadást megelőző órákban 33 sms-t váltott feleségével, mindegyik kizárólag vallási tartalmú volt. Az üzenetek vagy az Allah akbar kifejezéssel zárultak vagy pedig azzal, hogy „Én vagyok szeretett prófétánk, Mohamed, és tanulmányozd a Koránt!” – mondta az ügyész.

A támadó feleségét még csütörtökön őrizetbe vették, és jelenleg is folyik a kihallgatása.

Az egyik szemtanú egyébként a nyomozóknak elmondta: Mickael Harpon felettesei tudtak arról, hogy beosztottjuk az utóbbi időben „furcsán” viselkedett. A rendőrségen állítólag néhányan arról is tudtak, hogy az iszlám hitre 2008-ban áttért férfi egyre gyakrabban látogatott mecsetbe, ahova nem nyugati öltözékben, hanem muzulmán viseletben járt. A férfi fokozatosan tette magáévá az iszlám radikális nézeteit, a mobiltelefonja átvizsgálása során derült ki, hogy a szalafista mozgalomhoz tartozó szélsőségesekkel állt kapcsolatban. Az otthonában tartott házkutatás során azonban semmilyen olyan bizonyítékot nem találtak, amely a radikalizmusára vagy arra utalt volna, hogy valamilyen terrorcsoporthoz tartozott.

A tettes a Franciaországhoz tartozó Martinique szigetén született, nagyothalló és néma volt, marokkói származású feleségéhez hasonlóan. A férfi nem állt megfigyelés alatt, nem szerepelt a titkosszolgálatok nyilvántartásában, és a munkaköréből fakadó ötévenként kötelező alkalmassági vizsgálat nem jelzett nála semmilyen pszichológiai problémát, de 2009-ben házasságon belüli erőszak miatt eljárás folyt ellene.

A jobboldali ellenzék szombaton jelezte: jövő héten parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi annak kivizsgálására, hogyan dolgozhatott egy ilyen ember a párizsi prefektúra hírszerzési igazgatóságán, ahol olyan érzékeny adatokat dolgoznak fel, mint a terrorizmussal kapcsolatos információk.

„Meg kell érteni, miért és hogyan lehetséges ilyesmi” – fogalmazott Nicolas Sarkozy volt jobboldali államfő, míg Marine Le Pen, a radikális jobboldali Nemzeti Tömörülés elnöke „állambotrányról és súlyos működési zavarokról” beszélt. Szerinte „mindenki, még a belügyminiszter felelősségét is meg kell vizsgálni, akinek le kell majd vonnia minden következtetést a helyzetből”. A jobbközép Köztársaságiak nemzetgyűlési csoportja egyértelműen Christophe Castaner belügyminiszter lemondását követelte, aki a támadást követően még azt mondta: rendőrségi kollégái soha nem észleltek aggodalomra okot adó viselkedési zavart korábban Mickael Harponnál.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

mandiner.hu

Pankotai Lili megcsúszott, de úgy tűnik, sikerült elballagnia

origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Szívtelen anyja miatt állhatott le az öt hónapos csecsemő szíve

KÜLFÖLD

Tucatnyi áldozata lehet a magyar sorozatgyilkosnak, akit az oroszok képeztek ki

KÜLFÖLD

Hét démon szállta meg a szabót: a papoknak könyörgött, segítsenek neki

KÜLFÖLD

Tragédia a levegőben: madár miatt vesztette életét egy pilóta