Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2019.12.12.

Hátba szúrtak egy rendőrt intézkedés közben a müncheni pályaudvaron

Rendőri intézkedés közben, teljesen váratlanul szúrtak hátba egy rendőrt München főpályaudvarán. A 23 éves elkövetőt a többi utas fogta le, amíg az erősítés a helyszínre nem ért. A német sajtóban müncheni lakosként írtak a tettesről, akiről időközben egy sokakban kérdéseket felvető kép is megjelent.

Müncheni rendőrök a hét elején éppen igazoltattak valakit a bajor város főpályaudvarán, amikor az egyik intézkedő rendőrt hirtelen hátba szúrták egy késsel. A hatóságok szerint a támadó nem az a férfi volt, akit a járőrök ellenőriztek. A közelben lévő szemtanúk azonnal lefegyverezték az elkövetőt, és addig fogva tartották, amíg a rendőri erősítés meg nem érkezett. A sérült rendőrt kórházba szállították, az orvosok szerint a nyaka és a válla között érte a szúrás, az áldozat állapotát a klinikán stabilizálták.

A müncheni pályaudvar kívülről.
Fotó: PA

Az elkövetőről a német sajtó azt írta, hogy egy Münchenben született német állampolgár.

A Bild című német napilap azonban a támadást követő napon megosztotta az őrizetbe vett férfi fényképét, ami miatt sokakban kérdőjelek merültek fel. A 23 éves férfi ugyanis lehet, hogy német útlevéllel rendelkezik és Münchenben született, de a kommentelők szerint biztosra vehető a migrációs háttér. A rendőrség szerint nem ideológiai támadásról van szó, az elkövető pszichés betegséggel küzd. A müncheni rendőrség vezetője szerint tarthatatlan, hogy egyre többször vállnak támadók céltáblájává az egyenruhát viselő rendőrök.

Balra az őrizetbe vett „müncheni” férfi.
Fotó: Facebook

A jogállamnak minden eszközzel fel kell lépnie, hogy a munkájukat végző rendőröknek ne kelljen magukat veszélyben érezniük

– mondta Hubertus Andra rendőrfőnök.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szánalmas, röhejes, megalázó: Magyar Péter énekelni akarja tanítani az operaénekes Rost Andreát - videó

origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

borsonline.hu

Most kaptuk: robbanás volt az áruházban, elvesztette a karját egy férfi

vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

travelo.hu

Megkoszorúzták a Balatont és a kifogták a tó eddigi legnagyobb pontyát is

ripost.hu

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Tragédiába torkollt a hétvégi kiruccanás: horrorbalesetben halt meg az 5 egyetemista jó barát

KÜLFÖLD

Kamilla bevallotta: ezt kell tennie III. Károly királlyal a betegsége miatt

KÜLFÖLD

Megcsalta vőlegénye a sztárt: 24 órával az eljegyzés után szakítottak

KÜLFÖLD

Újabb pofon: Vilmos herceg elutasította Harry herceg kérését