Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2020.02.20.

Karantén az üdülőhajón: két ember meghalt koronavírusban a kórházban

Az üdülőhajó két idős, japán utasa hunyt el, miután kórházba vitték őket.

Meghalt a Diamond Princess brit üdülőhajó 2 japán, az új típusú koronavírussal megfertőződött utasa, Dél-Koreában 31-gyel nőtt a kórban szenvedők száma – közölték pénteken helyi kormányzati források.

Fotó: AFP

Az üdülőhajó két utasa, egy 87 éves férfi és egy 84 éves nő azt követően halt meg, hogy kórházba szállították őket – számolt be az NHK japán közszolgálati televízió kormányforrásokat idézve. Ezzel háromra emelkedett a Kínából kiindult járványban elhunytak száma Japánban. A két utas egy nappal azután halt meg, hogy a kéthetes jokohamai karantén lejárta után hatóságok megkezdték az utasok elengedését – írja az MTI.

Csütörtökön bejelentették azt is, hogy egy japán járványügyi szakértő eltávolította a világhálóról azokat a videókat, amelyben bírálta a Diamond Princessen tapasztalt állapotokat. Ivata Kentaro, a Kobe Egyetemi Kórház orvosprofesszora bocsánatot kért azért, mert angol és japán nyelvű, több százezres nézettségű videói zavart keltettek. Ivata maga is járt a hajón kedden, ahol azt tapasztalta, hogy nem volt elkülönített, a fertőzöttek számára létesített zóna, illetve a nem fertőzöttek számára fenntartott övezet. Az orvos kaotikusnak nevezte a helyzetet. A videók megjelenését követően Kató Kaconobu japán egészségügyi miniszter és Szuga Josihide, a kormány főtitkára és szóvivője elutasította a professzorkritikáját. Kiderült az is, hogy Ivatát ugyan felengedték a hajóra, de aztán elküldték, mert nem azt tette, ami a feladata lett volna.

Dél-Koreában bejelentették, hogy 31-gyel megemelkedett a koronavírus-járványban fertőzöttek száma, amely így elérte a 82-t. Az elmúlt napokban a legtöbben az ország délkeleti részén fekvő Tegu városában betegedtek meg. Ez Dél-Korea negyedik legnépesebb városa, és 22 víruskezelő központjába további 24 orvost vezényeltek át. A hatóságok továbbra is sárga szinten, a harmadik legmagasabban tartják a járványkészültséget, és a lakosságot arra kérték, hogy lehetőleg maradjanak otthon, kerüljék a nyilvános helyeket. Továbbra sem világos, hogy az országba hogyan jutott be a fertőzés.

A tüdőgyulladást okozó új koronavírus decemberben jelent meg a közép-kínai Hupej tartomány székhelyén, a 11 millió lakosú Vuhanban. Kínában több mint 74 ezer megbetegedést regisztráltak a hatóságok, a legtöbb fertőzést a járvány gócpontja környékéről jelentették. A halálos áldozatok száma a legfrissebb adatok szerint 2118. Kínán kívül is több mint 20 országban felütötte a fejét a koronavírus okozta tüdőgyulladás, ezekben – beleértve az üdülőhajókat is – már közel ezer embert betegedett meg. A szárazföldi Kínán kívül nyolcan haltak meg a betegségben.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Két európai uniós NATO-ország is konkrét, egyértelmű világháborús fenyegetést küldött az oroszoknak

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

vg.hu

Eladóvá vált az Andy Vajna által bérelt villa: 2,7 milliárd forintot kér érte a tulajdonos

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

mandiner.hu

Így fékezné meg Ausztria a tömeges bevándorlást

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

astronet.hu

Májusi pénzhoroszkóp 2024.: bőséget hoz a Jupiter és a Vénusz

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Családi tragédia történt: három ember meghalt, egy súlyos állapotban fekszik a kórházban

KÜLFÖLD

Szívszaggató: két fiatal nő meghalt, egy kisbaba pedig eltűnt!

KÜLFÖLD

Tragédiába torkollt a hétvégi kiruccanás: horrorbalesetben halt meg az 5 egyetemista jó barát

KÜLFÖLD

Kamilla bevallotta: ezt kell tennie III. Károly királlyal a betegsége miatt