Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2020.02.03.

Kényszerleszállás Madridban: hatalmas durranás hallatszott

A repülő Kanadába indult volna, de vissza kellett fordulnia, majd órákig várakozott a légtérben.

Egyetlen működő hajtóművel, és egyik futóművén kidurrant gumival szállt le az Air Canada Boeing 767-300-as gépe Madridban, a fedélzeten tartózkodóknak nem esett bajuk – adta hírül az Airportal.

A kanadai légitársaság 31 éves gépének személyzete nem sokkal a felszállás után döntött úgy, hogy visszatér Madriba. A 767-es ezt követően a spanyol fővárostól dél-keletre kezdett várakozni.

A Boeing eleve késve tudott felszállni, mivel drónészlelés miatt lezárták a spanyol főváros repülőterét. Az egyik utas fiától megtudták: közvetlenül az után, hogy a gép elemelkedett a futópályáról, hangos durranást lehetett hallani. A Sky News-nak a spanyol légiforgalmi irányítók szakszervezete azt mondta, hogy a futómű egy része levált és az egyik hajtóműbe került, amely emiatt meghibásodott.

A hírekre reagálva az Air Canada a hírcsatornának megerősítette, hogy a személyzet hajtóműproblémát észlelt, az egyiket le kellett állítani, és hogy a felszálláskor szétszakadt az egyik futómű kerekén lévő gumiabroncs. Később az egyik utas arról posztolt, hogy a spanyol légierő F-18-asa a Boeing mellé repült, hogy ellenőrizzék a futóművek állapotát.

A gép közel 4 órán át várakozott a légtérben, mire sikerült elegendő üzemanyagot elégetnie a megengedett legnagyobb leszállótömeg eléréshez. A személyzet 19 óra után nem sokkal az egyetlen működő hajtóművel biztonságosan landolt a madridi repülőtéren, az élő közvetítés szerint tűz nem keletkezett a földet érés és megállás után. A gépet a futópályán tűzoltók vették körbe, az utasok vészcsúszdán keresztül hagyták el a fedélzetet, ahol egyébként összesen 128-an tartózkodtak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szánalmas, röhejes, megalázó: Magyar Péter énekelni akarja tanítani az operaénekes Rost Andreát - videó

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

vg.hu

Ezt sokan benézték: tévedés, hogy a románok jobban élnének, mint a magyarok – de akkor mi van a háttérben?

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

astronet.hu

Májusi pénzhoroszkóp 2024.: bőséget hoz a Jupiter és a Vénusz

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

ripost.hu

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Szívszaggató: két fiatal nő meghalt, egy kisbaba pedig eltűnt!

KÜLFÖLD

Tragédiába torkollt a hétvégi kiruccanás: horrorbalesetben halt meg az 5 egyetemista jó barát

KÜLFÖLD

Kamilla bevallotta: ezt kell tennie III. Károly királlyal a betegsége miatt

KÜLFÖLD

Megcsalta vőlegénye a sztárt: 24 órával az eljegyzés után szakítottak