Létrehozva: 2020.03.18.

Robbanásközeli helyzet alakult ki több európai menekültközpontban

Több német menekültszállón is felütötte a fejét a koronavírus. Emiatt van olyan központ, ahol 500 migráns helyeztek karantén alá. Az ott élők azonban egyre erőszakosabbak a korlátozás miatt. Leszboszon pedig tűz ütött ki, aminek során egy hatéves kislány vesztette életét.

Lángokban állt a görögországi Leszbosz szigetén található befogadó központ, a tűzben egy hatéves kislány életét vesztette. Nem hivatalos értesülés szerint nem csak ő az egyetlen áldozat. A tűzről, illetve az onnét menekülő asszonyokról, gyerekekről döbbenetes videók kezdtek terjedni az interneten. De olyan felvétel is készült, ahol Allah akbar (Allah a legnagyobb) kiáltással videózzák a fekete füstfelhőt.

Bár görög hatóságok a tüzet már eloltották, annak keletkezéséről egyelőre nem közöltek hivatalos információt. Mivel a migránsok gyakran gyújtogatnak, így az is elképzelhető, hogy a kislány halálát egy újabb kitörési kísérletként értelmezhető szándékos tűz okozta. A befogadó központban ugyanis közel huszonötezren élnek, miközben háromezer ember ellátására alkalmas, s emiatt már többször alakult ki komoly feszültség.

Messziről is látni lehetett a tüzet.
Fotó: Reuters

A németországi Schwerin nevű település egészségügyi hivatala pedig bejelentette, hogy a város egyelőre nem fogad be újabb menedékkérőket. Ennek az egyik fő oka az, hogy kimutatták a koronavírust egy – a helyi menekültszállón élő – 24 éves szíriai migránsnál. A fiatal férfit elkülönítették, és kéthetes karantén idejére egy egyágyas szobába helyezték át. A többi embert, akikkel kapcsolatba kerülhetett, még vizsgálják.

Nem ennyire nyugodt a helyzet viszont a németországi Suhlban, ahol 500 bevándorlót helyeztek karantén alá a hatóságok. A menekültszállón napról napra egyre feszültebb a helyzet. A múlt péntek óta tartó elzárást folyamatosan próbálják a migránsok csoportosan megszegni.

A suhli menekültközpont.
Fotó: Picture Alliance

Sajtóinformációk szerint az emberek a kerítésen átmászva próbálnak megszökni a karanténból. Megint mások éhségsztrájkkal demonstrálnak, és olyanok is akadnak, akik fenyegetőznek. Éppen ezért rendőri erősítést küldtek a menekültszállóhoz, és azt kapták parancsba, hogy mindenáron akadályozzák meg az esetleges szökési kísérleteket.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meg fogok halni - döbbenetes őszinteséggel beszélt a válogatott focista

origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

metropol.hu

Most aztán foghatja a fejét Marco Rossi: Ádám Martinról van szó

vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

magyarnemzet.hu

Marozsán Fábián választ adott a nagy Grand Slam-kérdésre

origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Horror a vidámparkban, leállt az 5 hónapos baba szíve

KÜLFÖLD

III. Károly király barátai kitálaltak: ezt mondta nekik az uralkodó az állapotáról

KÜLFÖLD

Családi tragédia történt: három ember meghalt, egy súlyos állapotban fekszik a kórházban

KÜLFÖLD

Szívszaggató: két fiatal nő meghalt, egy kisbaba pedig eltűnt!