Létrehozva: 2020.04.03.

Európa legnagyobb élelmiszerpiacára szállítják a koronavírus halottait

Annyira túlterheltek a párizsi halottasházak, hogy a hatóságok úgy döntöttek, mostantól Európa legnagyobb élelmiszerpiacának egyik csarnokában helyezik el a koronavírusban elhunytakat.

A Párizs elővárosának számító Rungisben található Európa legnagyobb élelmiszerpiaca. A helyi rendőrség vezetője bejelentette, hogy lefoglalták a vásárcsarnok egyik csarnokát, és ideiglenesen ott helyezik majd el azokat a halottakat, akik a koronavírusban hunytak el.

Didier Lallement hozzátette, hogy hétfőtől szigorú higiéniai ellenőrzések mellett a halottak családtagjai ott vehetnek majd búcsút a szeretteiktől. Több francia lap is egybehangzóan azt állítja, hogy a nagybani piac továbbra sem zár be.

A rungisi nagybanipiac egy része
Fotó: PHILIPPE LOPEZ / AFP

A most lefoglalt pavilon ugyanis a terület legszélén van, teljesen elzártan a többitől. A tervek szerint innen a koporsókat vagy a temetőkbe vagy a krematóriumokba szállítják majd tovább. Franciaországban már több mint ötezren vesztették életüket a járványban, és ezzel a koronavírus által egyik leginkább érintett országnak számít.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

borsonline.hu

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

magyarnemzet.hu

Marozsán Fábián választ adott a nagy Grand Slam-kérdésre

origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Horror a vidámparkban, leállt az 5 hónapos baba szíve

KÜLFÖLD

III. Károly király barátai kitálaltak: ezt mondta nekik az uralkodó az állapotáról

KÜLFÖLD

Családi tragédia történt: három ember meghalt, egy súlyos állapotban fekszik a kórházban

KÜLFÖLD

Szívszaggató: két fiatal nő meghalt, egy kisbaba pedig eltűnt!