Létrehozva: 2020.04.23.

Újra fegyvert kellett használniuk a francia rendőröknek, polgárháborús állapotok

A Párizs külvárosának számító Saint-Denis nevű településen lőttek agyon a rendőrök egy fiatal afgán migránst, miután késsel támadt rájuk.

A francia sajtóban megjelent hírek szerint az egész azzal kezdődött, hogy az egyik legnagyobb helyi közparkban járőröző lovas rendőrök megközelítettek egy fiatal afgán migránst, akit arra kértek, hogy hagyja el a parkot, mert azt lezárták a koronavírus-járvány miatt. A franciául egyáltalán nem beszélő 25 éves Miakhil Zar Mohammad az utasításokat nem követte, ahelyett inkább agresszívvá vált, és a nála lévő 25 centis késsel megpróbált rátámadni az egyik rendőr lovára. Az egyenruhások erősítést hívtak, és könnygázzal próbálták megfékezni a bevándorlót.

Francia lovas rendőrök
Fotó: THOMAS SAMSON / AFP

A fiatal férfi előbb visszavonulót fújt, ám nem sokkal később ismét visszatért, és továbbra is megpróbálta megtámadni a rendőröket. Ekkor döntöttek a rendőrök a fegyverhasználat mellett. A fiatal férfi a helyszínen életét vesztette, az egyik rendőrt pedig vállsérülésekkel kellett kórházba szállítani. A Le Parisien nevű francia lap értesülései szerint a migráns menekültstátusszal élt Franciaországban, de az április 26-án lejárt volna. Az afgán fiatal 2018-ban Ausztriában is kért menedékjogot, de ott a hatóságok elutasították a kérelmét.

Ez az eset csupán néhány nappal történt azután, hogy egy 33 éves szudáni bevándorló egy Lyon közelében működő pékség előtt sorban álló emberekre támadt. A migráns ezek után egy üzlethelyiségben, majd ismét az utcán szúrt meg járókelőket. Összesen két ember vesztette életét, fél tucat másik járókelő pedig megsérült.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

hirtv.hu

Nem akárhogy kívánt sok sikert Orbán Viktor az érettségizőknek + videó

origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Szívtelen anyja miatt állhatott le az öt hónapos csecsemő szíve

KÜLFÖLD

Tucatnyi áldozata lehet a magyar sorozatgyilkosnak, akit az oroszok képeztek ki

KÜLFÖLD

Hét démon szállta meg a szabót: a papoknak könyörgött, segítsenek neki

KÜLFÖLD

Tragédia a levegőben: madár miatt vesztette életét egy pilóta