Létrehozva: 2020.05.24.

Argentínában két héttel meghosszabbították a karantént

Az argentin kormány két héttel, június 7-ig meghosszabbította a koronavírus-járvány miatt bevezetett országos karantént, és szigorúbb korlátozásokat vezetett be Buenos Airesben és a környékén, miután az elmúlt napokban ott megugrott az új fertőzöttek száma.

A karantén meghosszabbítását Alberto Fernández államfő jelentette be sajtótájékoztatóján helyi idő szerint szombaton, egy nappal a vesztegzár határidejének lejárta előtt.

Fotó: Shutterstock

Fernández felhívta a figyelmet arra, hogy míg az országban – leszámítva a fővárost és a környékén – átlagosan 33 nap alatt duplázódik meg a fertőzöttek száma, addig Buenos Airesben tíz, a környékén pedig 11 nap alatt. Az ország 24 tartománya közül 19-ben pénteken egyetlen újabb fertőzéses eset sem volt, és tízben már egy hete nincs. A hatóságokat ugyanakkor aggasztja a járvány terjedése a nagyvárosok szegénynegyedeiben – mondta Fernández, és fogadkozott, hogy ott fokozzák a lakosság tesztelését.

A karantén meghosszabbításával Argentínában a vesztegzár időtartama meghaladja majd a világjárvány kiindulópontjában, a kínai Vuhanban bevezetett karantén időtartamát. Ott 76 napig tartott a vesztegzár, január 23-tól április 8-ig.

Buenos Airesben és a környékén, ahol 13 milliónyian élnek, az emberek nem mehetnek ki az utcára, zárva vannak a bevásárlóközpontok, a fodrászatok, a sporttermek, az éttermek pedig kizárólag elvitelre készítenek ételeket. A többi tartomány zömében már lazítottak a korlátozásokon, beindult a gazdasági élet, de autóbusz- és légi összeköttetés a városok és a tartományok között egyelőre nincs.

Argentínában március 3-án jelent meg a koronavírus, 11 ezernél többen fertőződtek meg, és 445-en haltak bele a vírus okozta betegségbe. Az elmúlt 24 órában 704 új fertőzöttet regisztráltak, és 12-en haltak meg.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt vannak az első képek az érettségiző diákokról

origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

mandiner.hu

Kettős mérce: a németek Magyarország útját járják, de azért gúnyolódnak rajta

origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

mindmegette.hu

Gordon Ramsay elárulta, hogyan készül a tökéletes, ropogós sült krumpli

magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Horror a vidámparkban, leállt az 5 hónapos baba szíve

KÜLFÖLD

III. Károly király barátai kitálaltak: ezt mondta nekik az uralkodó az állapotáról

KÜLFÖLD

Családi tragédia történt: három ember meghalt, egy súlyos állapotban fekszik a kórházban

KÜLFÖLD

Szívszaggató: két fiatal nő meghalt, egy kisbaba pedig eltűnt!