Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2020.05.08.

Azt hitte, sosem láthatja születendő unokáját – a poklot élte meg a koronavírusos ápoló

Olyan fájdalmai voltak, hogy azt hitte, meg fog halni a koronavírus miatt, ám néhány héttel később, hogy felgyógyult, késlekedés nélkül visszament dolgozni.

A kétgyermekes édesanya, Nichola Jacknek epilepsziás rohamai lettek, miközben egy otthonban dolgozott. Miután panaszaival kórházba ment, megállapították, hogy koronavírusos.

Mivel azonban nem volt szüksége lélegeztetőgépre, otthonában lehetett karanténban. Az első héten a poklok poklát járta meg, nem tudott enni, aludni, de még a mosdóba sem volt ereje kimenni. A kínzó fájdalom a feje tetejétől a lábujjáig terjedt az egész testén keresztül – írja a Metro.

Az első hetet az ágyához kötve töltötte, és meg volt győződve arról, hogy soha nem fogja látni várandós lánya, Susie születendő gyermekét, mivel júniusra írták ki.

Az egyik éjszaka, amikor férje felkelt, szó szerint halálra rémült, mert Nichola mozdulatlanul, egyetlen hang nélkül és kéken feküdt az ágyában.

„Féltettem az életemet, egy ponton azt hittem, hogy meg fogok halni. Az ágyban fekve sírtam, arra gondolva, hogy hátrahagyom a férjem és soha nem láthatom az unokámat” – árulta el Nichola Jack, aki azt is hozzátette, hogy eleinte félt visszamenni dolgozni, mert attól tartott, hogy újra elkaphatja a vírust.

Majdnem két hét elszigeteltség után gyógyult meg teljesen. Így pár héttel később már vissza is tért munkájához az idősgondozó otthonba, ahol addigra már 12-en vesztették életüket a koronavírus miatt. Végül azért is vállalta, hogy visszamegy, mert nem akarta cserben hagyni a gondozottakat, mindent meg akart tenni, hogy segíteni tudjon nekik.

Nicola egyébként hét évvel ezelőtt lett epilepsziás, rohamai néha és véletlenszerűen törnek elő, amit kiválthat a fizikai stressz, megfázás vagy egyes betegségek is. Az orvosok azt mondták, hogy a Covid-19 vírus is kiválthatja ezeket a rohamokat.

Ez is érdekelhet

origo.hu

F1 Miami Nagydíj: Verstappen hibája és egy baleset történelmi sikerhez vezetett

origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

metropol.hu

123 éve született a magyar film: teszteld, te mennyire emlékszel a régi idők mozijaiból - kvíz

hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

ripost.hu

Itt vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

mandiner.hu

„Te bohóc, szánalmas vagy, húzz el!” – most lett elege a Veszprém szurkolóinak, tüntetni fognak

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Tragédiába torkollt a hétvégi kiruccanás: horrorbalesetben halt meg az 5 egyetemista jó barát

KÜLFÖLD

Kamilla bevallotta: ezt kell tennie III. Károly királlyal a betegsége miatt

KÜLFÖLD

Megcsalta vőlegénye a sztárt: 24 órával az eljegyzés után szakítottak

KÜLFÖLD

Újabb pofon: Vilmos herceg elutasította Harry herceg kérését