Létrehozva: 2020.05.02.

„Remélem lassú, fájdalmas halálotok lesz” – kiabálta a tanár a parkban bandázó diákoknak

A tanár teljesen kiakadt, amiért a fiatalok semmibe veszik a korlátozó szabályokat.

A Vt számolt be arról, hogy egy amerikai városban, Hamilton Townshipben pár fiatal megszegte a korlátozó intézkedéseket, és összegyűltek bandázni.

A helyi matematikatanár felfedezte a diákokat a parkban és elképesztően dühös lett. A kerítés túloldaláról, ordítva kérte őket számon.

Elég hangosan kiabálok, hogy halljatok a zenétől? A park zárva van. Le fognak titeket tartóztatni, ha ideérnek a zsaruk!

A jelenetet felvette az egyik diák, és rögtön posztolta is a TikTokra „Hé, mindenki! Mrs. Griggsnek teljesen elment az esze, hogy a f.szba lehet ő tanár? #coronavirus” címmel. Maga a tény, hogy videóra veszik, csak még inkább felbőszíthette Griggset, mert itt már ő is komoly sértegetésbe kezdett. Először csak azt mondta, a fiatalok miatt van a jelenlegi helyzetében az emberiség, és, hogy ők valójában nem a megoldást jelentik, hanem a problémát. Ezután kiszaladt a száján a mondat, ami már mindenkinek sok volt:

Idióták vagytok! Épp próbálom megmenteni a seggeteket, megmenteni az életeteket. De oké, haljatok meg. Remélem mind elkapjátok a koronavírust, remélem lassú, fájdalmas halálotok lesz!

Az egyik gyerek később azt mondta, sokkolta, amikor a tanárnő a fejükhöz vágta ezeket a szavakat, és szerinte senkinek nem kellene ilyeneket mondania, különösen nem egy tanárnak. Az incidens után nem sokkal a rendőrök is megérkeztek a helyszínre, és hazaküldték a parkban összegyűlő gyereket.

A TikTokra feltöltött videónak komoly visszhangja lett, és bár a kommentelők nem hallgatták el a fiatalok felelősségét sem, a legtöbben mégis a tanárnő szavain akadtak fenn – írta a 24.hu.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mesébe illő vízesésben gyönyörködhetünk Izlandon

origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

mandiner.hu

Félelmetes lépésre szánta el magát Putyin: bármikor elindulhat a nukleáris hadgyakorlat az ukrán határon

ripost.hu

Magyar Péter támogatója lett az egyik hírhedt Soros-szervezet

magyarnemzet.hu

A Liverpool sztárja kiakadt, törölte az összes klubbal kapcsolatos posztját

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Újabb háborús fenyegetés: atomfegyverekkel tart hadgyakorlatot Oroszország

KÜLFÖLD

"Meghalt a kisfiam, de kirúgtak, mert gyászoltam"

KÜLFÖLD

"Levert a víz, amikor kiszámoltam, mennyibe kerülnek a gyerekeim"

KÜLFÖLD

Megkongatták a vészharangot: új világjárvány fenyeget, zombivírus szedheti áldozatait