Létrehozva: 2020.07.15.

Ismét erőszakossá fajult a kormányellenes tüntetés Bulgáriában

Két rendőr és egy tüntető is megsebesült kedd éjjel Szófiában, amikor a Bojko Boriszov vezette bolgár kormány távozását követelő újabb megmozdulás résztvevői megpróbáltak erőszakkal behatolni a parlamenti képviselők irodaházába – közölte a rendőrség.

Anton Zlatanov, a szófiai rendőrfőkapitány helyettese szerda hajnalban azt mondta, hogy „provokátorok próbáltak behatolni” a parlamentnek a kormányszékház mellett lévő épületébe, betörve az üvegajtót, miközben „gyúlékony anyaggal és vörös festékkel töltött palackokat dobáltak a rendőrökre”.

A rendőrök azonban visszaverték a rohamot. Hat embert állítottak elő – tette hozzá Zlatanov, aki szerint futballszurkolók kis csoportjai és egyéb provokátorok próbáltak összecsapást kirobbantani a tüntetők és a rendőrök között.

Szófiában és más bolgár városokban – Várnában, Burgaszban és Plovdivban – hatodik napja tartanak a korrupció ellen tiltakozó és a kormány távozását követelő megmozdulások, amelyek résztvevői az ország oligarcháival való összefonódással és maffiaszerű működéssel vádolják a kormányt.

Kedd este Szófiában mintegy ötezren skandálták a 2017 óta hatalmon lévő, Bojko Boriszov miniszterelnök vezette jobbközép kormány székháza előtt, hogy „maffia” és „mondjatok le”.

Az ügyészég előzőleg kedden óva intett mindenkit attól, hogy felüljön a 18 vádpont elől Dubajba menekült bolgár szerencsejáték-mágnás, Vaszil Bozskov által szervezett esetleges provokációknak. Egyúttal közzétette azt a Bozskov Facebook-oldalára feltett hangfelvételt, amelyen az üzletember leszögezi, hogy kezdettől támogatja a kormányellenes tüntetéseket, és kiáll mellettük a továbbiakban is.

Az ellenzéket vezető szocialista párt (BSP) válaszul azt hangoztatta, hogy az ügyészség „fizetett és szervezett” megmozdulásnak igyekszik beállítani a tüntetéseket, de ezzel nem tudják elhallgattatni tiltakozókat. „Könnyen látható”, hogy olyan emberek vesznek részt a megmozdulásokban, „akik őszintén változásokat akarnak” – közölte nyilatkozatban a párt élén álló Kornelia Ninova.

Az ellenzéki szocialista párt és Rumen Radev oroszbarát államfő által támogatott tüntetők szerdára a parlament elé hirdettek tüntetést, ahol a szocialisták a tervek szerint a kormánnyal szembeni bizalmatlansági indítványt terjesztenek be.

Bojko Boriszov kormányfő a hét végén kijelentette, hogy kormánya hivatalban marad, de a védelmi és a pénzügyminiszter is elmondta, hogy a kabinet nem mond le.

A következő parlamenti választások jövő év márciusában esedékesek Bulgáriában.

 

origo.hu

Akár Magyarországot is érintheti az újabb háborús terv: a NATO területéről biztosítanák Ukrajna légvédelmét

origo.hu

Újabb ország készül a világháborúra

metropol.hu

Jön a zivatar, de egy vármegyére visszavonták a riasztást

vg.hu

Budapest–Belgrád vasútvonal: Hadházy Ákos „leleplezte” a kínai beruházást, de lyukra futott – Lázár János helyretette

metropol.hu

Ez nagyot szólna, Dárdait és Lőwöt ugyanaz a magyar csapat hívja

hirtv.hu

Bayer Zsolt bemutatta a Magyar Péter-féle korlátozás „legfontosabb” eszközét + videó

origo.hu

Elárulta a minisztérium, hogy milyen lesz a jövőre érkező új KRESZ

mindmegette.hu

Patkánydarabokat találtak a szeletelt kenyérben: több, mint 100 ezer csomaggal hívtak vissza

ripost.hu

Mindenkit lesokkolt Fésűs Nelly lánya, ilyen számára a tökéletes férfi

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Lehetetlen IQ teszt: zseni vagy, ha meg tudod oldani

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

Szívszorító, hogy éreznek az eltűnt Maddie szülei: most lenne 21 éves a kislány

KÜLFÖLD

A mentők már semmit sem tehettek, 50 éves nő halt meg balesetben

KÜLFÖLD

Fájt a hasa, súlyos betegség kínozza a Down-szindrómás tinit

KÜLFÖLD

Majdnem belehalt a telefontöltésbe egy 16 éves fiú: „A szag szörnyű volt”