Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2020.07.09.

Pert indítottak Joe Biden szexuális zaklatási ügye miatt, ebbe könnyen belebukhat a demokrata elnökjelölt

Hamarosan perdöntő bizonyíték láthat napvilágot arról, hogy Joe Biden demokrata elnökjelölt valóban zaklatta-e szexuálisan a korábbi asszisztensét.

A republikánus párthoz közel álló Judicial Watch nevű civil szervezet bejelentette, hogy pert indít a Delawarei Egyetem ellen, mert a felsőoktatási intézmény nem hajlandó kiadni azokat a jegyzőkönyveket és dokumentumokat Joe Biden demokrata elnökjelöltről, melyek bizonyíthatnák, hogy a politikus zaklatta-e szexuálisan a korábbi asszisztensét, Tare Readetírja a New York Post internetes kiadása.

Joe Biden korábbi asszisztense, Tara Reade körülbelül három hónappal ezelőtt vádolta meg szexuális zaklatással a demokrata elnökjelöltet egy rádiós interjúban. A nagy port kavart adásban az 56 éves nő elmondta, hogy 1992 decembere és 1993 augusztusa között dolgozott, az akkor delaware-i szenátorként politizáló Bidennek, aki többször zaklatta, sok esetben nem megfelelő módon közeledett felé, sőt, egy alkalommal meg is ujjazta(!) őt. Az 56 éves nő beszámolói alapján Joe Biden 1993-ban egy alkalommal a falhoz szegezte, majd az inge, valamint a szoknyája alá is benyúlt az akarata ellenére. Tara akkor még félt a hatóságokhoz fordulni a zaklatás miatt, de saját bevallása szerint április 9-én mégis feljelentést tett a demokrata politikus ellen a washingtoni rendőrségen, mert nem szeretné, hogy a lányai egy Biden vezette Amerikában nőjenek föl.

A Judical Watch közleménye szerint Joe Biden szenátusi nyilvántartását a Delawarei Egyetem levéltárában tárolják, de a felsőoktatási intézményt ezt többszöri felszólításra sem volt hajlandó kiadni harmadik félnek – többek között a Fox New televíziós hírcsatornának sem. Az egyetem azt állítja, hogy az iratok jelenleg titkosítva vannak és csak Joe Biden nyugdíjba vonulás után két évvel válnak nyilvánosan hozzáférhetővé.

A dokumentumok azért kerültek reflektorfénybe az elmúlt időszakban, mert vélhetően közöttük van egy 1993-ban írt panaszlevél, amiben Tara Read szóról szóra elmondja, hogyan zaklatta őt Joe Biden. Ez a levél pedig perdöntő bizonyíték lehetne a politikust ért szexuális zaklatási vádakban, ugyanis Biden szerint egy szó sem igaz abból, amit Read állít róla.

A Judical Watch szerint egyébként az egyetemnek kötelessége lenne nyilvánosságra hoznia a szóban forgó iratokat az információs szabadságról szóló szövetségi törvény (FOIA) értelmében, de valami furcsa oknál fogva ezt mégsem hajlandóak megtenni. A civil szervezet ezért a delaweri legfelsőbb bíróságon benyújtott egy keresetet annak érdekében, hogy jogi úton kényszerítsék Joe Biden szenátusi jegyzőkönyvének átadására a felsőoktatási intézményt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Veszélyes túra az andalúziai El Caminito del Rey

origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

hirtv.hu

Bayer show - Schmidt Mária: Magyar Péter az anyák napját is a saját törtetése érdekében használja fel + videó

metropol.hu

Ennél édesebbet ma nem látsz, Hosszú Katinka újra megmutatta a kislányát

vg.hu

Eladóvá vált az Andy Vajna által bérelt villa: 2,7 milliárd forintot kér érte a tulajdonos

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Tragédiába torkollt a hétvégi kiruccanás: horrorbalesetben halt meg az 5 egyetemista jó barát

KÜLFÖLD

Kamilla bevallotta: ezt kell tennie III. Károly királlyal a betegsége miatt

KÜLFÖLD

Megcsalta vőlegénye a sztárt: 24 órával az eljegyzés után szakítottak

KÜLFÖLD

Újabb pofon: Vilmos herceg elutasította Harry herceg kérését