Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2020.07.09.

Sokkoló: súlyosan megégett egy csecsemő a lakástűzben, szinte megolvadt az arca – fotó

A babán több műtétet is végre kell majd hajtani.

Egy kisfiú olyan súlyosan megégett egy lakástűzben, hogy negyedfokú égési sérüléseket szenvedett. Bőrét átszakították a csontjai, az arca teljesen megereszkedett, míg a szemhéjai összecsukódtak.

Az ohiói Youngstownból származó Marciela Daza húzta ki csecsemőjét a kigyullad bérházukból, ahol egy elektromos hiba miatt felcsaptak a lángok. Az édesanya hisztérikus sikoltozásba kezdett, miután meglátta milyen súlyos állapotba került csecsemője.

„Arra kértem Istent, hogy Domingo válaszoljon vagy mozduljon meg. Abban a pillanatban egy mély lélegzetet vett és sírni kezdett. Óvatosan letettem a fűbe és az első dolgom volt, hogy óvatosan elkezdtem levenni a ruháját, mert nagyon meleg volt és szinte rátapadt a bőrére” – emlékezett vissza a rémálomba illő tavaly nyári éjszakára az anyuka a brit Metro oldalnak.

A kizárólag spanyolul értő nő ráadásul csak azután tudott tájékozódni gyermeke állapotáról, hogy a kórházban hoztak neki egy spanyolul tudó alkalmazottat.

A pici baba testének egyharmada negyedfokú égési sérülést szenvedett, s az arca a legsúlyosabban érintett terület. A 8 hónapos kisfiúnak fájdalmas műtéten kellett átesnie. Végül, nem sokkal első születésnapja előtt térhetett haza.

Dr. Richard Lou, aki az Akron Gyermekkórházban kezelte Domingót, így részletezte a csöppség állapotát: „Szerencsés, hogy egyáltalán még életben volt. A lakástüzekből nem szoktak a kórházba kerülni a vele egykorú csecsemők. Az égési hegei valóban nagyon kemények, kihegesedhetnek és torzíthatják az arcvonásait.”

A tűz következtében Domingo több ujját és lábujját is elvesztette. Kezdetben lélegeztetőgépre került és egy csövön keresztül táplálták, mert újra kellett tanulnia enni. Becsukódott szemeit a sebészek újból kinyitották és meglazították a szöveteit is. Az elkövetkező években több hasonló eljárásokon kell majd átesnie a kisfiúnak, hogy növekedése során ne akadályozza, illetve ne okozzon neki fájdalmat a sérült bőre.

„Nagyon hosszú út volt számunkra az elmúlt nyolc hónap. Nagyon boldogok vagyunk, mert életben van. Örülünk, hogy a kezelése során sok csodálatos emberrel ismerkedtünk meg” – tette hozzá az édesanya Marciela.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlaiékat is megzavarhatja az Eb-n a skót sztár lélegzetelállítóan szép kedvese - galéria

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

magyarnemzet.hu

Lezárták a testőrök Magyar Péter kocsiját a debreceni vonaton

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

astronet.hu

Májusi pénzhoroszkóp 2024.: bőséget hoz a Jupiter és a Vénusz

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Családi tragédia történt: három ember meghalt, egy súlyos állapotban fekszik a kórházban

KÜLFÖLD

Szívszaggató: két fiatal nő meghalt, egy kisbaba pedig eltűnt!

KÜLFÖLD

Tragédiába torkollt a hétvégi kiruccanás: horrorbalesetben halt meg az 5 egyetemista jó barát

KÜLFÖLD

Kamilla bevallotta: ezt kell tennie III. Károly királlyal a betegsége miatt