Létrehozva: 2020.08.11.

Felfoghatatlan: a forró autóban halt kínhalált a 3 éves gyerek, míg szülei aludtak

A szülők magyarázata sem teljesen világos az ügyben.

A 21 éves Brandi Burks és a 20 éves Dakota Fowler hároméves gyermeke szörnyű halált halt a család forró kocsijában. A szülők vasárnap délután négy órakor értesítették a hatóságokat arról, hogy a kicsit sehol sem találják.

Fotó: 123RF

Elmondásuk alapján éjfél körül lefektették aludni, másnap pedig három órakor ébredtek, addigra eltűnt. A rendőrök a helyszínre érve azonnal megtalálták a kicsit holtan a felforrósodott autójukban. Brandi és Dakota nem tudták megmondani, hogy került a gyermek a zárt járműbe, vagy ki vigyázott rá egész délelőtt.

A helyi seriff szerint nem szándékos emberölés történt, hanem a szülők nemtörődömsége miatt kellett a kicsinek meghalnia. A páros előzetes letartóztatásba került – írja a crimeonline.com.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

mandiner.hu

A MÁV elárulta, mi történt a debreceni intercityn, ahol a 444 szerint Magyar Péter testőrei elfoglalták az egyik kocsit

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

astronet.hu

Az Isteni Kegyelem angyala védelmez minket május 6. és 10. között

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Ronaldo és Messi őrületes csatát vívtak, amíg te aludtál

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Szívtelen anyja miatt állhatott le az öt hónapos csecsemő szíve

KÜLFÖLD

Tucatnyi áldozata lehet a magyar sorozatgyilkosnak, akit az oroszok képeztek ki

KÜLFÖLD

Hét démon szállta meg a szabót: a papoknak könyörgött, segítsenek neki

KÜLFÖLD

Tragédia a levegőben: madár miatt vesztette életét egy pilóta