Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2020.09.04.

Döbbenetes adat: migránsáradat a La Manche csatornán

Soha nem érkezett még ennyi illegális bevándorló Nagy-Britanniába a La Manche csatornán keresztül. Úgy tűnik, hogy ez lett az embercsempészek új kedvenc útvonala a szigetország felé.

A brit hatóságok közlése szerint szerdán, 24 óra leforgása alatt legalább 409 illegális bevándorló érkezett a szigetországba a La Manche csatornán keresztül. Ez új rekordnak számít, korábban sosem fordult még elő, hogy egyetlen nap alatt ilyen sokan érkeztek volna. A 24 órán belüli rekord eddig 235 volt. A brit lapok már többször is írtak róla, hogy a francia hatóságok kísérletet sem tesznek annak érdekében, hogy feltartóztassák a gumicsónakokkal útnak indulókat. Nagyon úgy tűnik, hogy idén ez lett az illegális bevándorlók első számú útvonala az Egyesült Királyság felé.

5500 migráns próbálkozott ezen az útvonalon az év eleje óta (Fotó: AFP)

Az év kezdete óta 5500 – a La Manche csatornán keresztül próbálkozó- menedékkérőt regisztráltak a brit hatóságok. Szakértők szerint, ha ez a tendencia folytatódik, akkor az év végéig akár a 10 ezret is elérheti az illegális bevándorlók száma. Összehasonlításképpen érdemes felidézni, hogy 2018-ban ez a szám háromszáz körül volt, míg tavaly is alig haladta meg az 1800-at.

A brit kormány már hivatalosan is felkérte a francia kabinetet, hogy utasítsa a parti őrséget a migránsok feltartóztatására.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghalt az argentinok világbajnok szövetségi kapitánya

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

magyarnemzet.hu

Indul az akció, így juthatunk garantáltan magyar szamócához kilónként ezer forint alatt

metropol.hu

Borzalmas baleset Ceglédnél, gyerekek vannak életveszélyben

hirtv.hu

Mentőhelikopter szállította kórházba a soproni cirkuszi balesetben súlyosan megsérült férfit

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

travelo.hu

Megkoszorúzták a Balatont és a kifogták a tó eddigi legnagyobb pontyát is

ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

ripost.hu

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Szívszaggató: két fiatal nő meghalt, egy kisbaba pedig eltűnt!

KÜLFÖLD

Tragédiába torkollt a hétvégi kiruccanás: horrorbalesetben halt meg az 5 egyetemista jó barát

KÜLFÖLD

Kamilla bevallotta: ezt kell tennie III. Károly királlyal a betegsége miatt

KÜLFÖLD

Megcsalta vőlegénye a sztárt: 24 órával az eljegyzés után szakítottak